Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Nem érdemeltünk vereséget

Hiába játszott - főként a második félidőben - nagy fölényben csapatunk a Ferencváros ellen, hiába alakítottunk ki tucatnyi helyzetet, ma délután a legnagyobb ziccerek is kimaradtak, így az FTC a tavalyi szezon után ismét elvitte a három pontot Győrből. A mérkőzés egyetlen gólja pár másodperccel az első félidő lefújása előtt esett, így több, mint 45 perc maradt az egyenlítésre, de minden kimaradt. Priskin, Varga és Rudolf többször is feliratkozhatott volna a góllövők közé, de hol kaput tévesztettek, hol Dibusz védett, hol a védők vetődtek közbe. A lefújás után Thomas Doll, ellenfelünk vezetőedzője is azt mondta: ma nem a jobbik csapat nyert, és mindkét szurkolótábor megtapsolta a meccs után az övéit, de ezért még nem adnak pontot. Harmadik vereségünket szenvedtük el a szezonban, így továbbra is a mezőny második felében állunk. Igaz, szinte ugyanígy álltunk tavaly és tavalyelőtt is.

Nem érdemeltünk vereséget

 

OTP Bank Liga, 4. forduló

Győri ETO FC – Ferencvárosi TC 0-1(0-1)
Győr, ETO Park, 7212 néző. Játékvezető: Andó-Szabó

Gólszerző: Busai (45.)

Kiállítva: Varga R. (85.)

.
Győri ETO FC: Kamenar – Svec (Dudás 69.), Lipták, Lang, Völgyi – Kamber, Pátkai (Trajkovic, 81.), Kronaveter (Andric, 54.) - Varga R., Priskin, Andric Vezetőedző: Horváth Ferenc

.
FTC: Dibusz – Bönig, Mateos, Pavlovic, Nalepa – Gyömbér, Busai – Dilaver, Gera (Havojics, 78.), Nagy Dániel (Csukics, 65.) – Böde (Lauth, 78.). Vezetőedző: Thomas Doll

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink