Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Kiemelt kockázatú a mai meccs

Az augusztus 17-én, vasárnap 16 óra 30 perckor kezdődő Győri ETO FC- Ferencváros OTP Bank Liga labdarúgó mérkőzést a Sportrendezvényeket Biztonsági Szempontból Minősítő Bizottság kiemelt biztonsági kockázatú eseménnyé minősítette, így a rendőrség a rendezvény helyszínét és az oda vezető közlekedési útvonalakat is biztosítja.

Kiemelt kockázatú a mai meccs

 

A rendőrség Győr vonzáskörzetében a gépjárműforgalom jelentős megnövekedése miatt, a szurkolók utazásának biztosítása érdekében a mérkőzés előtt és után fokozott ellenőrzéseket hajt végre.



A rendőrség a mérkőzés ideje alatt a Nagysándor József út, Stadion út és Tóth László út közötti szakaszán ideiglenes forgalomkorlátozást rendel el.

A korlátozás ideje alatt a lezárt útszakaszra mindennemű járművel behajtani TILOS!

A Kisalföld Volán 8-as számú járata vasárnap 14 órától 20 óráig mindkét irányban terelőúton közlekednek, ezért

• nem érintik a „Kiskúti út" – „Stadion utca" – „Xantus János állatkert, műjégpálya" – „Magvassy Mihály sportcsarnok" megállóhelyeket, viszont

• megállnak az „Ipar utca, Nagysándor József utca" – „Ipar utca, ETO Park" megállóhelyeken.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a szurkolók figyelmét, hogy a stadionba történő zökkenőmentes bejutás érdekében érvényes belépőjegyük mellett tartsanak maguknál névre szóló arcképes igazolványt is, mellyel belépéskor igazolni tudják személyazonosságukat.


Továbbá felhívja a mérkőzésre látogatók figyelmét a kulturált, egymás tiszteletén alapuló magatartásra. A rendőrség ugyanis minden a törvények által biztosított lehetőséget igénybe vesz a közrend és a közbiztonság fenntartása érdekében. Ha valaki mégis rendbontásra készülne, akkor jogszerű, ugyanakkor határozott, a törvény szigorával fellépő rendőri intézkedésre számíthat.

 

A mérkőzés kapcsán a szervezőinek arra is lehetősége lesz, hogy azokat a drukkereket, akik nem a csapatszimpátiájuknak megfelelő szektorba vásároltak belépőjegyet, a biztonsági személyzet a rendbontántás megelőzése érdekében a megfelelő szektorba átkísérje.

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink