Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

A szakvezetés főként a Fradi két bajnokiját elemzi

Már előre tekint mindenki a klubházban, a felénk érkező kérdések egy része azonban még a hétvégi összecsapásra vonatkozik. Az nb1.hu riporjából így kiderült: hogyan élte meg a fehérvári vereséget Horváth Ferenc, és hogy miért nem tulajdonít nagy jelentőséget következő ellenfelünk, a Ferencváros hétvégi gálameccsének.

A szakvezetés főként a Fradi két bajnokiját elemzi

 

– A Vidi meccs után nagyon higgadtan nyilatkozott, de gondolom belül azért forrtak az indulatok… – Igen, hiszen a hetvenötödik percig nem éreztem, hogy veszélyben lenne a győzelmünk. Persze fordulatok mindig akadnak egy párharc során, de nem számítottam erre a vereségre, legalábbis a meccs képe alapján.   – Végül mégis nulla ponttal távozott az ETO a Sóstói Stadionból… – Sajnos, igen. A pontrúgásaik veszélyesek voltak, és azt érzékeltem, hogy a két szélső védőm ereje a hajrára kezdet elfogyni, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy a koncentrációjuk csökkent. Viszont ezen a poszton egy ilyen meccsen nagyon kockázatos változtatni.   – Mennyiben volt más ez a Videoton, mint amilyen a tavaszi volt? Ugye akkor pont fordított eredmény született (1-0-ra nyert a Győr – szerk.), és akkor még José Gomes volt a fehérváriak trénere. – A védekezésünk szinte semmit sem változott az évek alatt, mondhatnám, hogy a Paulo Sousa által kitaposott utat járják ezen a téren továbbra is. A támadásban azonban felszabadultabbnak, frissebbnek, de leginkább lendületesebbnek tűnnek az előző idényhez képest. Tavaly sokszor a monotonitás volt a Vidire a jellemző, ha gólt akart szerezni. Illetve azt sem szabad elfelejteni, hogy idén kétszer nyertek három-nullra, ami kellő önbizalmat adott nekik, hogy bátrabban játszanak előre.   – Egy rangadót elvesztett az ETO, hogy van a csapat? – Egy ilyen ki-ki meccsen mindig benne van a vereség lehetősége, de egyelőre még nem tudom megmondani, hogy kit mennyire viselt meg, mert több játékosom is a válogatott összetartáson van, így majd csak szerdán kapok erről pontosabb képet. …és hogy élte meg Horváth Ferenc a meccs utáni órákat? – A hétvégém az ördögé volt, de hétfőn már feltöltődve vágtam bele újra a munkába, és hiszem, hogy hamarosan eredménnyel is párosulni fog az, amiért eddig dolgoztunk a játékosokkal, a szakmai stábbal.   – A következő kör sem ígérkezik könnyűnek, hiszen a stadionavató miatt pihenő FTC érkezik az ETO Parkba. – Újfent egy háromesélyes meccs vár ránk, de remélem, hogy a szerencse most mellénk fog szegődni, illetve mivel otthon játszunk, az is rengeteg plusz erőt ad majd a csapatnak. Nekem pedig személy szerint azért lesz különleges, mert az első hazai rangadómra készülök, amióta az ETO vezetőedzője vagyok.   – Látta a Fradi Chelsea elleni meccsét? Fel lehet abból a találkozóból bármit is használni a zöld-fehér rangadóra? – A tévéből követtem az eseményeket, de szakmailag az a gálamérkőzés értékelhetetlen volt, inkább a két első bajnokiját elemeztem ki az FTC-nek.   – Egyesek szerint, ha összeáll a Rudolf-Priskin páros, akkor az ETO megállíthatatlan lesz… – A próféta szóljon belőlük! Még sokat kell csiszolni a csatárduó játékán, hiszen Priskin Tamás érkezésével egy más szisztémában futballozunk, mint korábban, de én is úgy látom, van potenciál ebben a párosban. Forrás: www.nb1.hu Fotó: www.vidi.hu

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink