Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Koltai Tamás: nyerni fogunk

Ha csak csereként is, de már rendszeresen játszik a tavalyi esztendőben számtalan sérülést összeszedő Koltai Tamás. A csapatkapitány bízik a ma esti győzelemben. Minderről a rangado.hu-nak nyilatkozott

Koltai Tamás: nyerni fogunk

 

– Pozitívumként értékelem, hogy el tudtam kezdeni az alapozást a többiekkel. Szerencsére be is tudtam fejezni, és az Európa Ligában, illetve a Paks ellen is pályára léphettem. Sajnos az eredmények nem úgy jöttek, ahogy szerettük volna, hiszen kiestünk az Európa Ligából és a bajnokságban is vereséggel kezdtünk.

 

– Erősödött, vagy gyengült a Győr kerete a nyáron? Mit szól Priskin Tamás érkezéséhez?

 

– Nagyon örültem neki, vele sokat erősödött a csapat. Amikor külföldre igazolt, még nem voltam a Győr játékosa, ezért onnan nem ismerem. A válogatottban azonban volt szerencsém megismerkedni vele. Véleményem szerint nagy erősítésnek számít az is, hogy egyben maradt a csapat.

 

– Horváth Ferenc csereként küldte a pályára a Paks elleni mérkőzésen. Milyen érzés volt?

 

– Nagyon jó volt újra játszani, de egy vesztes helyzetben sohasem könnyű beállni. Megpróbáltam segíteni a társaknak, de nem jött össze. Sajnos nem úgy sikerült az a mérkőzés, ahogy szerettük volna. A következő ellenfél a Honvéd lesz otthon. Mindenképpen nyerni szeretnénk és dolgozunk a hibák kijavításán. Szerintem az ETO ott lesz a szezon végén a bajnokságért folytatott harcban.

 

– Vissza fog térni a válogatottba?

 

- Természetesen az is a céljaim között szerepel. Most az a legfontosabb, hogy minél több mérkőzést játsszak, minél jobb teljesítményt nyújtsak, és akkor jöhet szóba a válogatottság.

 

Forrás: www.rangado.hu

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink