Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Megérdemelt siker Prágában

Nagy reményekkel indult Prágába egy héttel ezelőtt az 1996-os játékosok alkotta U19-es együttesünk. Az ETO tavalyi győzelmének köszönhetően kiemelt figyelmet kapott, de miutén Szabo Ottó irányításával a fiúknak sikerült megnyerni a magyar bajnokságot, a Csató Sándor - Preszeller Tamás edzőpáros joggal bízott abban: ezúttal is ott lehetnek a mieink a legjobbak között.

Megérdemelt siker Prágában

 

A 12 együttes között három prágai - a Slavia, a Sparta és a Bohemians mellett Németországot a Frankfurt, Szerbiát a Crvena Zvezda, Szlovákiát a Trencsény, Romániát a Juventus Bukarest, a bosnyákokat az FK Szarajevo, a lengyeleket a Wisla Krakkó képviseli, és ott van ismét a cseh Mlada Boleslav és a mieink mellett egy másik magyar csapat, a Vasas Kubala Akadémia. Nos, mint kiderült, a várakozás nem volt hiábavaló, az ETO egyedüliként a mezőnyből mind a négy mérkőzést megnyerte, többször vesztett állásból fordított, így története során másodszor hódította el a CEE Generali Kupát. 

 

Csoportmérkőzések:

 

Győri ETO FC - Bohemians Praha (cseh) 3-2

Győri ETO FC - Wisla Krakow (lengyel) 3-0

 

Első ellenfelünk az egyik helyi együttes, a Bohemians volt, akik az első félidő utolsó percében vezetéshez jutottak. Az ETO mindent megtett az egyenlítésért, és a 77. percben Szűcs révén ez sikerült is. Ezután méginkább felgyorsultak az események. A 86. percben Bénes László révén már a mieinknél volt az előny, majd a kupa hivatalos facebook oldala szerint a 90. percben két gól is esett - egyet a prágaiak, míg a másikat Nagy szerezte - így az ETO 3-2 arányban nyerni tudott. A második mérkőzésen nem kellett ennyire izgulni az edzőknek, az ETO Füleki (2) és Gányovics góljaival 3-0-ra legyőzte a lengyel Wisla Krakkó csapatát. Mindez azt jelenti, hogy 100%-os teljesítménnyel jutottunk be az elődöntőbe.

 

Helyosztók:

 

Elődöntő: Győri ETO FC - FSV Frankfurt (német) 4-2

Döntő: Győri ETO FC - AS Trencin (szlovák) 4-3

 

Nagyszerű győzelmet aratott az elődöntőjében U19-es csapatunk, a mieink a Frankfurt ellen 4-2-re nyertek. A találkozón a németek szereztek vezetést, de az ETO Bénes László triplájával és Mayer Milán góljával fordított. A hajrában 11-esből az ellenfél még szépített, de a döntőre nem maradt esélyük. A döntő a szlovék Trencsény ellen ha lehet még izgalmasabb volt. Itt az első félidőben a mieink kihagytak vagy tucatnyi ziccert, az ellenfelünk viszont a 48. percben már a második gólját szerezte. Ezután indult be az ETO henger, Mayer Milán triplája és Demeter góljára csak egy válasz érkezett, így ismét a mi játékosaink örülhettek.

 

A végeredmény:

 

1. Győri ETO FC

2. AS Trencin

3. Vasas Kubala Akadémia

 

Csapatunkból került ki a gólkirály, Mayer Milán jóvoltából.

 

A kupagyőztes csapat tagjai: Horváth Dániel, Gányovics Erik, Németh Márk, Nagy Bálint, Nagy Ádám, Mayer Milán, Szabó Tibor, Mészáros Márió, Füleki Norbert, Szűcs Gergely, Bénes László, Végh Norbert, Irmes Dávid, Molnár Milán, Hajdár Dániel, Sandal Dominik, Demeter Dávid, Dudás Dániel. 

 

A csapat két edzője Csató Sándor és Preszeller Tamás, a csapatvezető Pongrácz Dezső volt. A csapat munkáját két masszőr, Selyem István és Kéri Zsófia segítette.

 

Gratulálunk!

 

 


További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink