Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Kamber: kemény ellenfél lesz a Paks

Minden bizonnyal továbbra is csapatkapitányként vezetheti ki a pályára az ETO-t Djordje Kamber. A bosnyák középpályás eredetileg a harmadik a rangsorban, de ma este valószínű sem Koltai Tamás, sem Lipták Zoltán nem lesz kezdő Pakson. A kitűnő labdarúgó az nb1.hu-nak elmondta: mindenképpen győzelemmel szeretne rajtoni az idei pontvadászatban.

Kamber: kemény ellenfél lesz a Paks

 

- Szomorúan vagy elégedetten utaztál haza Göteborgból a győzelem, ám egyben a kiesés tudatával?

 

- A szomorúságon már túl voltunk, hiszen ezt a párharcot az első meccsen szúrtuk el, amikor kihagyva a ziccereinket három-nullra kikaptunk hazai pályán. Göteborgban az volt a legfontosabb, hogy megmutassuk, nem vagyunk olyan gyenge csapat, mint amilyennek az első meccsen bizonyultunk, és ezt el is értük. A lekünknek is jót tett a göteborgi győzelem, de csak vigasznak volt jó.

 

- Az első meccsen a védelem közepén, a másodikon a középpályán szerepeltél. Hol érzed magadat a legjobban?

 

- Egyértelműen a középpályán. A belső védő szerepét a kényszer szülte, nem az az én igazi világom. Ha a védőink egészségesek, szóba sem kerül, hogy más poszton kapjak feladatot.

 

- Mit vársz a Paks elleni nyitányon?

 

- Felfoghatjuk úgy is, hogy a Göteborg ellen kemény meccseken készülhettünk fel a bajnokságra, amelynek nagyon várjuk a kezdetét. A Paks mindig is szervezett, kemény ellenfél volt, most sem lesz másként. Nem lesz könnyű dolgunk, de természetesen három pontért utazunk.

 

- Mi a cél a bajnokság végére? Egyértelműen az aranyérem?

 

- Persze, azt szeretnénk a legjobban, de a minimum az első három hely valamelyikének a megszerzése. Várhatóan most is a Debrecen, a Videoton és talán a Ferencváros lesz a legnagyobb riválisunk, nagy harc dúl majd közöttünk, mi mindenféleképpen célba akarunk érni, és ehhez Pakson kell megtennünk az első lépést.

 

Forrás: www.nb1.hu

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink