Csertői Aurél is bízik a győzelemben
Molnár – Heffler T., Kovács G., Gévay, Báló – Kecskés T., Tamási – Könyves, Bertus, Bartha – Eppel. Várhatóan így kezd ellenfelünk, a Paks, amelynek kispadján az a Csertői Aurél ül, akivel története leghosszabb győzelmi sorozatát produkálta az ETO. Ha ma nyerni tudunk atomvárosban, akkor Horváth Ferenc beállíthatja kollégája rekordját. A hazaiak meglepetésre készülnek - Csertői Aurél bravúrnak nevezte a mérkőzés előtti interjúban azt, ha otthon tudnák tartani a három pontot.
"Az mindenképp nagy lökést tudna adni, ha az első meccsünket meg tudnánk nyerni, főleg úgy, hogy hazai pályán kerül megrendezésre. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a Győr lesz az ellenfelünk. Tavaly ezüstérmesek lettek, remek játékosokkal rendelkeznek, többen közülük válogatottak is. Viszont ha sikerülne legyőzni őket, akkor ezek a tények még jobban emelnék ennek a bravúrnak az értékét. Ha így lenne, akkor az elkövetkező három, négy meccsre is önbizalmat, hitet adna a játékosoknak. Csapatként kell együttműködnünk, és mindenkinek tudása legjavát kell nyújtania."
Forrás: www.paksifc.hu