Címvédőként utazunk Prágába
Ismét megrendezik az U19-es korosztály számára Prágában a CEE Generali Kupát - a korosztály egyik legrangosabb közép-európai versenyét. A tavalyi győzelem után ismér elutaznak az ETO fiataljai, hogy megmérkőzzenek a környező országok élcsapataival. A 12 együttes között három prágai - a Slavia, a Sparta és a Bohemians mellett Németországot a Frankfurt, Szerbiát a Crvena Zvezda, Szlovákiát a Trencsény, Romániát a Juventus Bukarest, a bosnyákokat az FK Szarajevo, a lengyeleket a Wisla Krakkó képviseli, és ott van ismét a cseh Mlada Boleslav és a mieink mellett egy másik magyar csapat, a Vasas Kubala Akadémia. A mieink július 23-án 12.30-tól a Bohemians ellen kezdenek, majd másnap ugyanebben az időben a krakkóiak következnek. Ha sikerül megnyerni a csoportot, akkor elődöntősök vagyunk, és egy másik csoportgyőztessel találkozunk, ha nem ugyancsak az A csoport velünk hasonló pozíciójában záró csapata ellen folytatjuk. Az A csoortban egyébként a Slavia, a Vasas és a Frankfurt szerepel - így a tavalyi döntő már biztos nem ismétlődhet meg, hiszen akkor a Slavia Prahát vertük 2-1-re, amit az Eurosport élőben közvetített.