Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Ma lenne 35 éves Miki

"Engem a futball megtanított győzni, és megtanított veszíteni is, és megtanított arra is, hogy az öröm úgyis felülkerekedik a bánaton, és hogy a gól maga a boldogság, a gyógyír minden addigi kihagyott helyzetre…"  Miután vb selejtezőn mesterhármast rúgott Fehér Miklós a válogatottban a litvánoknak, ezután mondta az egyik interjúban ezeket a szavakat. A nagyszerű játékos, aki itt Győrben tanulta meg a futball mesterségét és lett előbb az NB I, majd a nemzeti csapat kihagyhatatlan csatára. Ma, július 20-án lenne 35 éves.

Ma lenne 35 éves Miki

 

 

A litvánok elleni nyilatkozat jellemezte a legjobban a csatárt. Egyszerre volt szerény és céltudatos. Stark Péter, aki együtt nőtt fel Fehér Miklóssal fél évvel ezelőtt, amikor az Új szabadhegyi temetőben barátja emlékére mondott beszédet bizonyos szempontból Széchenyihez hasonlította Mikik, hiszen játékostársa képes volt hidakat építeni, nemcsak pályafutása során, hanem még most is. Stark Péter olyan mondatokat fogalmazott meg, amelyek Miki litvánok utáni nyilatkozatához hasonlóan, ugyancsak meghatározóak lehetnek, amelyek leginkáb felidézik Miki nagyságát.

 

 

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink