Csak a remény maradt a visszavágóra
Lipták, Strestík, Martinez, Takács és Wolfe mellé Lang is csatlakozott, ám ő nem sérülés, hanem betegség miatt kellett, hogy kihagyja a svéd Göteborg elleni Európa Liga mérkőzést - míg Kalmár, Mervó, Farkas és Lenzsér az U19-es válogatott miatt nem lehetett tagja a keretnek, bár igazából csak a középpályás lehetett volna biztos kezdő ezen az estén. A válogatott középső védők hiányában Marián Had és a középpályáról visszalépő Djordje Kamber foglalt helyet a tengelyben, a csapatba bekerült Windecker József - a cserepadra viszont már csak hatan maradtak, annyira sok volt a hiányzó.
Ami a mérkőzést illeti: az ETO kihagyta a ziccereit, a Göteborg nem - egy mondatban így lehet összefoglalni a 90 perc krónikáját. A vendégek háromszor is bevették a kapunkat, amelyhez kellett azért némi szerencse, míg a túloldalon ebből is hiány volt - pedig Dudásnak, pátkainak, Rudolfnak és Kronaveternek is meg volt az esélye, hogy feliratkozzon a góllövőlistára.
A meccsen ráadásul megsérült Michal Svec, Marián Had és Djordje Kamber is - a cseh védő a második félidőt már nem is tudta vállalni, így az U20-as VB-hez hasonlóan Dudás Ádám lépett vissza a leghátsó sorba. Összességében az ETO nem tudta azt a játékot megismételni, ami a tavaszi idény során jellemző volt rá, a fél kezdőcsapat hiánya miatt nem volt meg a kellő összeszokottság sem, ráadásul a Göteborg ahogy várni lehetett keményen, pontosan és higgadtan játszott, ennek következtében komoly előnyre tett szert a visszavágó előtt.
Győri ETO FC - IFK Göteborg 0-3 (0-1)
Győr, ETO-stadion. Vezette: Abdula (ukrán)
Gólszerző: Vibe (8.), J. Johansson (56.), Mahlangu (83.)
GYŐRI ETO FC: Kamenar – Svec (Varga R., 46.), Kamber, Had, Dinjar – Windecker (Trajkovic, 59.) Pátkai, Kronaveter (Koltai, 57.) – Dudás, Rudolf, Andric. Vezetőedző: Horváth Ferenc
GÖTEBORG: Sandberg – A. Johansson, Bjarsmyr, H. Jónsson, Augustinsson – Smedberg (Sobralense, 80.), J. Johansson, Mahlangu (Allansson, 87.), Vibe (Söder, 70.) – Svensson, Larsson. Vezetőedző: Mikael Stahre