Bravúros bronz Portugáliából
Nagyszerűen szerepelt a Győri ETO FC U15-ös csapata Portugáliában, az Estorilban zajló Ibercup 2014-es viadalon. A mieink ma délelőtt 1-1-es döntetlent játszottak a legjobb négy küzé jutásért a guatemalai Club Menedy együttesével, így büntetők következtek. Ebben az ETO játékosai voltak a higgadtabbak, így összesítésben 6-5-re hozták az összecsapást. Mindez azt jelentette, hogy Tuifel Péter csapatára még egy összecsapás várt, méghozzá a döntőbe jutásért az Atletico Madrid következett. Nos ez a meccs jelentette a mieink számára a végállomást, hiszen 2-0-ra a spanyol gárda nyert. Érdekesség, hogy tavaly, amikor először vett részt az ETO a világ egyik legrangosabb utánpótlás tornáján, akkor az U13-as csapatot is az Atletico Madrid állította meg, akkor a nyolc közé jutásért. U15-ös csapatunk nagyszerű eredményéhez ezúton is gratulálunk!
Az Ibercup 2014-es kűzdelmein a lányok kettő, a fiúk kilenc korosztályban mérkőznek meg egymással. A legfiatalabbak a 9, a legidősebbek a 17 évesek. Olyan klubok mellett szerepel együtesünk, mint az FC Porto, SL Benfica, Sporting Liszabon, FC Zenit, Liverpool FC, Bayer Leverkusen, Juventus, O. Lyon, Atletico de Madrid, Inter Milan, Real Betis, Malaga CF, Espanyol Barcelona, Chivas Guadalajara, Paris St Germain, Sevilla FC, CR Vasco da Gama, Deportivo la Coruña vagy az Olimpique Marseille.