Sorsoltak Nyonban: svéd ellenfelünk lehet
Ma délután Nyonban kisorsolták az UEFA székházában az 2014/15-ös Európa Liga első két körének párosítását. Csapatunk a bajnoki ezüstéremnek köszönhetően a második körben kapcsolódik be, ahol nem kiemeltként várta a ceremóniát. Fortuna végül a svéd IFK Göteborg vagy a luxemburgi FC Esch csapatával hozott össze bennünket - a svédek a kiemeltek - és az első mérkőzést itthon játszuk július 17-én csütörtökön, egy héttel később pedig a visszavágóra kerül sor. Horváth Ferenc vezetőedző és Sasa Stevanovic sportigazgató a helyszínen követte az eseményeket, hamarosan az ő értékelésüket is olvashatják.