Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Lehetséges ellenfeleink XIII.

Folytatódik sorozatunk, amelyben lehetséges Európa Liga ellenfeleinket vesszük számba. A mai részben egy török és egy görög csapatot iasmerhetnek meg. 

Lehetséges ellenfeleink XIII.

 

 

Eskisehirspor

 

A vörös-fekete klub 2008 óta stabil tagja a török élvonalnak, ahonnan a kilencvenes évek elején esett ki. A bajnokságban azóta nem értek el nagy eredményeket, a kupaküzdelmekben viszont a döntőig meneteltek a 2013-2014-es szezonban. Ott végül a Galatasaray 1-0 arányban győzött, viszont az Európa-ligában sorozatban másodszor is elindulhattak. Az előző kiírásban két körre volt elegendő a lendület. Akkor a második selejtezőn csatlakoztak és a St. Johnstonet győzték le, majd a Marseille állította meg a törököket. 

 

Asteras Tripolis

 

Az 1931-ben alapított klub a Peloponészoszi-félsziget központjában, Tripoliban található. Ahogy a térség, úgy fejlődik a csapat is. 2005-ben még a negyedosztályban szerepeltek, ahonnan minden évben eggyel feljebb léptek, 2007 óta pedig az Asteras állandó tagja a török első osztálynak. 2013-ban a bronzérmet is megszerezték, illetve akkor a kupadöntőbe is bejutottak, ahol végül az Olympiacos szerezte meg az első helyet. A következő szezon már nem sikerült olyan jól, mint az előző. A kupából a második körben estek ki, a bajnokságban pedig az utolsó nemzetközi indulást érő helyet, az ötödiket érték el. Ettől függetlenül komoly ellenfél lehet, mert az Európa-ligában sorozatban harmadszor indulnak. A 2012-13-as kiírásban a második körben csatlakoztak, és a második selejtezőben estek ki. Tavaly a harmadik körben pedig az Austria Wien egyből megállította a sárga-kékeket. 

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink