Lehetséges ellenfeleink XII.
Folytatódik sorozatunk, amelyben lehetséges Európa Liga ellenfeleinket vesszük számba. A mai részben távoli országokba utazunk és találkozunk egy csapattal, amelyekhez kellemes emlékek fűzhetnek bennünket.
FC Zestafoni
Ez a csapat pedig nem más, mint a grúz FC Zestafoni. A kétszeres bajnok grúz gárda az elmúlt években szinte mindig ott van valamelyik Európai kupasorozatban, hiszen jó ideje nincs olyan év, hogy ne szereznének valamilyen érmet, esetleg kupát hazájukban. Ez alól éppen az előző szezon a kivétel, az nem sikerült jól a grúzoknak. A 2008-2009-es szezonban az ETO FC is találkozott a csapattal az Európa Liga első körében. Mivel kint 2-1-re győzni tudtunk, a hazai 1-1-es döntetlen már továbbjutást ért csapatunknak. A csoportkört még egyik sorozatban sem élték meg, a legtovább 2011-ben jutottak, akkor az EL playoff volt a végállomás.
Neftchi Baku
A Neftchi Baku volt az első azerbajdzsáni csapat, amely kvalifikálta magát az Európa Liga csoportkörébe. Ezt a 2012-13-as szezonban érték el, de olyan erős csoportba kerültek (Partizan, Inter, Rubin Kazany) hogy végül esélyük sem volt a továbbjutásra. Róluk is elmondható, hogy nagyon stabilan teljesítenek a bajnokságban, így alig van olyan év, amikor nincs lehetőségük valamelyik nemzetközi kupában bemutatkozni. Tavaly a Bajnokok ligája mezőnyéhez a második körben csatlakoztak, de két 0-0 után hosszabbításban maradtak alul a Skenderbeüvel szemben.