Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Változik a Magyar Kupa kiírás

Már letölthető az MLSZ honlapjáról az idei szezon összes versenyének új versenykiírása - így a bajnokságé és a kupasorozatoké is. Itt olvasható az is, amiről korábban már döntés született - nevezetesen az NB I-es csapatok ezúttal már az első körtől kezdve ott lesznek a főtáblán, így a végső győzelemhez 9 sikeres meccsre lesz szükség. A korábbi években az első osztályú csapatok csak később kapcsolódtak be, sőt, a nemzetközi kupa résztvevői automatikusan egy fordulót még játék nélkül léphettek előre.

Változik a Magyar Kupa kiírás

 

A Magyar Kupa főtábláján a 16 NB I-es, a 16 NB II és a 41 NB III-as (az első osztályú együttesek második csapatain kívül a többi klub) valamint további 55 megyei bajnokságban szereplő gárda vesz részt. Mindez azt is jelenti, hogy az első sorsolásnál mind a 128 csapat részt vesz, ugyanakkor az első két fordulóban az NB I-es együttesek kiemeltek, vagyis nem kerülhetnek össze egymással. Minden alkalommal, amíg egy találkozón dől el a továbbjutás, az különböző osztályú csapatok összecsapása esetén az alacsonyabb osztályú lesz a pályaválasztó.

 

A fordulók játéknapjai:

1. forduló: 64 közé jutásért: - augusztus 13. szerda

2. forduló: 32 közé jutásért: - szeptember 10. szerda

3. forduló: 16 közé jutásért: - szeptember 24. szerda

4. forduló: nyolcaddöntő: - október 29. szerda

 

A legjobb nyolc között már két mérkőzés dönt a továbbjutásról, itt a pályaválasztói jogot akkor sem cserélik fel, amennyiben egy alacsonyabb osztályú lenne a párosítás második tagja.

 

5. forduló: negyeddöntő - 2015. március 4. és április 1. (szerdai napok)

6. forduló: elődöntő - 2015. április 8. és 29. (szerdai napok)

7. forduló: döntő - 2015. május 20. szerda

 

(az első fordulóban az NB I-es csapatok számára az augusztus 9-10-i hétvégén bajnoki forduló lesz, a többiek ugyanakkor ezen a napon is lejátszhatják a mérkőzéseiket)

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink