Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Süle Dóra a legeredményesebb

Folytatjuk női csapatunk szezonjának elemzését, ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy ki, hány gólt lőtt a szezonban. Alább kiderül, hogy két játékos volt, akik a gólok csaknem 40%-ért feleltek!  

Süle Dóra a legeredményesebb

 

 

Az NBII-es női csapatunk hivatalosan  72 gólt lőtt az idényben. Azért hivatalosan, mert a Ferencváros elleni mérkőzést tavasszal törölték, 3-0-al kapta csapatunk a 3 pontot, illetve volt egy öngól is, mindjárt az első fordulóban. A valójában lőtt 68 gólt 14 játékos osztotta szét egymás között, de közülük is kiemelkedik két játékos, nevezetesen Süle Dóra és Öreg Cintia neve és nem csak azért , mert a szezon során ők voltak a legeredményesebbek. Mindketten elérték ugyanis azt a bravúrt, hogy egy meccsen négyszer (!) találtak be, Süle Dórának ráadásul ez kétszer is sikerült, előbb a Szigetvár ellen 10-0-ra, majd a Fehérvár ellen 7-1-re megnyert meccsen is. Öreg ugyanezt a Pécs ellen érte el, akkor 13-1-re tudott nyerni csapatunk. A teljes góllövőlistát itt láthatják.

 

16 gól                    Süle Dóra

 

11 gól                    Öreg Cintia Mónika

 

7 gól                      Horváth Réka

                               Bogdán Alexandra

 

5 gól                      Kalmár Vivien

 

4 gól                      András Franciska

                               Zemlényi Csenge

                               Pédl Bettina Borbála

 

3 gól                      Fleck Nikolett

 

2 gól                      Puskás Pálma Anikó

                               Dura Mercedes

 

1 gól                      Kardos Emese

                               Janicsek Zsanett Lujza

                               Szűcs Laura

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink