Rudolf a szezon legjobbja
A Kisalföld napilap minden forduló után osztályzatokat ad az ETO FC játékosainak. A szezon végén ezeket az osztályzatokat összesítették, ezek alapján pedig összeállították az átlagpontok alapján az "ETO válogatottat". A számok alapján Rudolf Gergely volt a legjobb az idényben, mögötte alig maradt le válogatott belsővédő párosunk. Azok a játékosok kerülhettek fel a listára, amelyek a szezon folyamán legalább tizenhatszor kaptak pontot az újságíróktól.
Ha a Kisalföld osztályzatai alapján kellene összeállítani a Győri ETO FC álomcsapatát, akkor nagyjából így nézne ki a legjobb tizenegy: Kamenár – Svec, Lipták, Lang, Dinjar – Andric, Pátkai, Kamber – Rudolf, Strestik, Varga R. Dinjar az egyetlen, aki nem játszott a meccsek több, mint felén, egy osztályzat hiányzott ehhez, viszont tavasszal bebizonyította, lehet rá számítani.
Ami a többieket illeti, az osztályelső Rudolf Gergely viszont éppen elérte a minimum pontszámot. Az ősszel sérülése miatt sokat hiányzó támadó tavasszal azt az énjét mutatta, amely alapján joggal került az akkor bajnoki címvédő csapathoz, s a tavaszi szezonban nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a zöld-fehérek csak gólkülönbségük miatt maradtak le az első helyről.
Rudolf hajszállal előzte csak meg Lipták Zoltánt, aki egyébként egy évvel ezelőtt is csak nüanszokkal maradt le az év legjobbja címről – míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokán holtversenyben Lang Ádám valamint Lubos Kamenár végzett.
Meghatározó volt Pátkai Máté, Nemanja Andric játéka is, míg Michael Svec, Djordje Kamber, Varga Roland és Marek Strestik hol jobban, hol gyengébben futballozott, de ők is hozzátették a magukét az idei eredményekhez.
Osztályozókönyv:
1. Rudolf Gergely 3,156 (16 osztályzat)
2. Lipták Zoltán 3,12 (25)
3. Lubos Kamenár 2,977 (22) és Lang Ádám 2,977 (22)
5. Pátkai Máté 2,826 (23)
6. Nemanja Andric 2,7 (20)
7. Michael Svec 2.632 (19)
8. Djordje Kamber 2.625 (28)
9. Varga Roland 2.537 (27)
10. Marek Strestik 2.528 (18)
A tizenhat osztályzatnál kevesebbet kapott játékosok rangsora:
Szasa Stevanovic 3.167 (3) Marian Had 3 (2) Patrick Mevongou 2.893 (14) Kalmár Zsolt 2.885 (13), Marko Dinjar 2,8 (15), Rok Kronaveter 2,773 (11), Völgyi Dániel 2.731 (13), Koltai Tamás 2,7 (5), Lázok János 2,7 (5), Rafa Wolfe 2.679 (14), Vladimir Djordjevic 2.625 (4), Tarmo Kink 2.625 (4), Leandro Martinez 2.538 (13), Dudás Ádám 2,5 (4) Rafael Burgos 2,5 (3), Nikola Trajkovic 2,364 (11), Lazar Stanisic 2 (1)
forrás: Kisalföld