Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Lehetséges ellenfeleink VII.

Ezúttal északra, svédországba látogatunk el ellenfélnéző sorozatunkban. Tudják, azokat a csapatokat nézzük végig, amelyek kiemeltek lesznek az EL második körében, így pedig ellenfeleink lehetnek majd.  

Lehetséges ellenfeleink VII.

 

 

 

 

AIK Fotboll

 

A 11-szeres svéd bajnok AIK futball szakosztályát 1896-ban alapították, jóllehet, az anyaegyesület ekkor már 5 éve létezett. Van magyar kapcsolat is, hiszen 1944-től 1948-ig a magyar származású Wampetits István volt a csapat vezetőedzője. A bajnokságban ők a csúcstartók az első osztályú tagságot tekintve. Legutóbb 2009-ben tudtak aranyérmet nyerni és ebben az évben a svéd kupa is bekerülhetett a vitrinbe. Van tapasztalatuk nemzetközi kupákban is. Az 1999-2000-es szezonban megjárták a BL, 2012-ben pedig az EL csoportkört is, azonban mindkét sorozatból csoportnegyedikként estek ki.

 

 

IF Elfsborg

 

Az Elfsborg az elmúlt években rendszeres résztvevője az európai kupaküzdelmeknek. Tavaly a bajnokok ligája selejtezőiben indulhattak, a harmadik fordulóban azonban alulmaradtak a Celticcel szemben. Így az EL playoffban folytathatták és túl is tudtak lépni 2-1-es összesítéssel a norvég Nordsjaellenden. A csoportkörben a harmadik helyen végeztek négy megszerzett ponttal. Történetük során az Intertoto kupát kétszer is meg tudták nyerni, először 1980-ban, majd 2008-ban is. Összességében hat bajnoki címet és három kupagyőzelmet arattak eddig hazájukban. Noha a tavalyi évben csak a hatodikak lettek a pontvadászatban, a kupát sikerült begyűjteniük, ez ért számukra EL indulást.  

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink