Kalmár másodszor is válogatott
Albánia ellen 1-0-ra tudott győzni a formálódó magyar válogatott. Sok újonc van a keretben. Kalmár Zsolt a dánok elleni meccs után másodszor húzhatta magára a címeres mezt. A mérkőzés után az nb1.hu kérte értékelésre az ETO FC fiatal játékosát.
Kalmár Zsolt a debreceni, dánok elleni 2-2 során már bemutatkozhatott a legjobbak között. Most az ő beállításával nyitotta a cserék sorát a szakvezető. A Győri ETO 18 éves középpályása jól szállt be a játékba, egy szép akció végén közel állt a gólszerzéshez is.
– Örülök, hogy újra lehetőséget kaptam a nagyválogatottban, próbáltam végrehajtani mindazt, amit a Mester kért tőlem – nyilatkozta a lefújás után Kalmár Zsolt. – Mint mindig, ezen a meccsen is igyekeztem kiadni magamból a maximumot, úgy érzem, sikerült is. Hagyott még kívánnivalót maga után a játék, de egy korszak elején vagyunk, természetes, hogy sokat kell még fejlődnünk. Azon vagyunk, hogy minél támadóbb futballal tudjuk szórakoztatni a nézőket. Most sokszor feleslegesen ívelgettük előre a labdákat, ezen mindenképpen változtatnunk kell. Nem szoktam különösebben izgulni a mérkőzések előtt, a dánok elleni meccs előtt sem izgultam, és most sem. A labdarúgást önbizalommal telve kell játszani, ez meg is van bennem.
forrás: nb1.hu