Lehetséges ellenfeleink II.
Tegnap indult sorozatunkban egyelőre csak egy általános áttekintést láthattak arról, hogy mire számíthatunk az Európa Ligában. Mától viszont már részletesebben mutatjuk be azokat a csapatokat, akikkel lehetséges, hogy találkozunk. Azokkal a csapatokkal kezdjük, amelyek továbbjutásuk esetén biztosan kiemeltek lesznek.
FH:
Az izlandi Fimleikafélag Hafnarfjarðar csapatát 1928-ban alapították. Először 1979-ben jutottak fel az első osztályba, de többször is kiestek. 2001 óta viszont folyamatosan a legjobbak között játszanak, első bajnoki címüket 2004-ben szerezték, amelyet azóta még 5 trófea követett Ekkor a BL selejtezőkben indultak, de alulmaradtak már az első körben azerbajdzsáni ellenfelükkel szemben. Tavaly az Európa ligában harcolták ki az indulási jogot, playoff körben azonban 7-2-es összesítéssel alulmaradtak a Genkkel szemben. A legutóbbi bajnokságban a második helyet szerezték meg.
FK Ekranas
A litván érdekeltségű Ekranas 7-szeres bajnoknak mondhatja magát, legutóbb 2012-ben állhattak fel a dobogó legfelső fokára. A 2000-es években rendszeres résztvevői a különböző UEFA megmérettetéseknek, de sem a BL-ben, sem az Európa ligában (illetve elődjében, az UEFA kupában) sem jutottak még el a csoportkörig. A 2003-2004-es szezonban a Debrecennel is találkoztak az UEFA kupa keretében, de akkor a hajdúságiak összességében 3-2-re bizonyultak jobbnak. Tavaly a Bajnokok Ligájában indultak, de alulmaradtak a selejtezők második körében éppen a fentebb említett FH-val szemben.
Litex Lovech
A bolgár Litex Lovech négyszer tudta megnyerni hazája bajnokságát, legutóbb 2011-ben, emellett szintén négyszer kupagyőzelmet is ünnepelhetett. Az elmúlt két évben csak az 5. helyen végeztek, idén azonban újra felfértek a dobogóra, a harmadik hely pedig EL indulást ért nekik. Összesen 68 nemzetközi mérkőzésen vannak túl, beleértve a Bajnokok Ligáját és az Európa ligát is.
Tromsø
A norvég érdekeltségű Tromsø tavaly is részt vett az Európa Liga küzdelmeiben, de nem helyezése miatt, hanem azért, mert abban az évben Norvégia volt az UEFA tagországok közül a legsportszerűbb, ez pedig plusz egy selejtezős helyet jelentett számukra. Három párharc megnyerésével el is jutottak a playoff körig, ott azonban a Besiktas 3-2-es összesítéssel jobbnak bizonyult náluk. Ugyanakkor a törököket kizárta az UEFA a küzdelmekből, így a Tromsø mégis bekerülhetett a csoportkörbe. A K csoportból azonban győzelem nélkül estek ki.