MANI 0229 csúcsra ért
Véget ért a góltotó játékunk, ahol minden eddiginél többen játszottak velünk hétről hétre. A táblázatban végül 189 játékosnak a neve tűnt fel, és egy olyan bajnokot avathatunk, aki az első idényben mindössze 1 ponttal szorult a győztes mögé, és az előző két évben is a TOP 20-ban volt. Mani 0229 meggyőző fölénnyel utasította mögé a tavalyi első és második helyezettet, akik ugyanúgy egymás után maradtak a dobogón, csak egy fokkal hátrébb szorultak. Kokó lett a második és Keke 32 a harmadik. Utóbbi az elmúlt három évben mindig a legjobb öt között végzett. A játék legjobbjait a következő szezon elején, várhatóan az egyik bajnoki mérkőzés szünetében ajándékozzuk meg.