Egyszer jól jártunk, most nem...
Másodszor végez a tabellán úgy csapatunk, hogy pontazonosság van az első és az azt követő csapat(ok) között - és abban érintett. 1963-ban ebből az ETO jött ki jól, most nem. 1960-tól, amióta csapatunk megszakítás nélkül az NB I-ben játszik összesen háromszor fordult elő, hogy pontazonosság volt az élen - a mi két esetünk mellett még 1989/90-ben, amikor az Újpest nyert az MTK előtt mindössze 1(!) góllal.
Most ennél nagyobb volt a különbség, 1970 előtt azonban – így természetesen 1963-ban is – a labdarúgásban gólarányt számítottak, nem pedig gólkülönbséget - és ez döntött azonos pontszám esetén. A gólarány azt jelenti, hogy a szerzett gólok számát elosztják a kapott gólokéval, régen ezért is raktak az eredmény két száma közé kettőspontot (például 2:1), azaz az osztás jelét.
Az 1963 őszi bajnokságban a Győri Vasas ETO, a Bp. Honvéd és a Ferencváros azonos pontszámmal (17) végzett az első három helyen, közöttük a gólarány döntött. Az ETO-é 20:7 volt, azaz 20 osztva 7-tel, vagyis 2.85. A Honvéd gólaránya 30:12, azaz 2.5, míg a Ferencvárosé 33:18, tehát 1.833. Így alakult ki az ETO, Honvéd, Fradi sorrend.
1970 nyarától tértek át gólarányról a gólkülönbségre, azaz a szerzett gólok számából kivonták a kapott gólokét (ezért rakunk kivonás jelet az eredmény két száma közé, például 2–1). Erre azért volt szükség, mert a gólarány sokszor a védekező taktikát alkalmazó csapatnak kedvezett, adott esetben egy 1:0-s győzelem jobbnak számított, mint egy 7:3-as siker, utóbbi esetben ugyanis sok gólt kapott a csapat, azaz a gólarány kiszámításánál az osztóban magas szám szerepelt. Például egy 20:4-es gólarány (csupa 1–0-s és 2–1-es siker után) sokkal jobbnak számított, mint mondjuk egy 60:20-as gólarány (látványos, sokgólos győzelmek után).
Ha már 1963-ban is gólkülönbséget számítanak, akkor egészen máshogy alakult volna a bajnokság végeredménye. Ebben az esetben ugyanis a Honvéd (30–12) lett volna a bajnok +18-as gólkülönbséggel, a Ferencváros (33–18) a második +15-ös gólkülönbséggel, és az ETO (20–7) csak a harmadik helyen végzett volna +13-mal. De szerencsére nem így számoltak.
Az 1963-as bajnoksághoz tartozik még, hogy azt úgy nyerte meg az ETO, hogy az FTC az utolsó három meccsén ha csak egyetlen pontot szerez, bajnok. De mind a hármat elbukta, ráadásul az utolsót akkor, amikor az ETO már rég befejezte a szezont. Így Sopronban egy edzőmeccset vívott éppen a csapat, amikor a rádióban értesültek a játékosok arról, hogy a Dorog 2:1-re nyert, ez pedig a bajnoki címet jelentette Palotai Károlyéknak.