Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Minden idők legjobb fél szezonja a mostani

A Győri ETO FC 110 éves történetében ez volt a 69. szezon, amit az élvonalban töltött. A Kaposvár elleni győzelem azt jelentette, hogy a második körben immár 35 pont került csapatunk neve mellé. Korábban a sorozat egyik felében sem sikerült ilyen jól szerepelni – amit egy győzelemmel tovább lehet javítani. Vagyis minden idők legjobb fél szezonja a mostani, az utolsó mérkőzés eredményétől függetlenül! Ha nyerünk, akkor 84.4%-os eredménnyel zárjuk a második kört.

Minden idők legjobb fél szezonja a mostani

 

Az Eger csapatának legyőzésével tavalyelőtt minden idők legeredményesebb őszi szereplését zárta a Győri ETO FC. Mindezt a megszerezhető pontok százalékából mérjük úgy, hogy a régi bajnokságok tabelláit is átszámoljuk 3-1-0 pontozással.

 

2011 őszén 34 ponttal zárt az együttes, 11 győzelem, 1 döntetlen és 3 vereség volt a mérleg. 2012 őszén ismét 34 pont került a csapat neve mellé – igaz ezúttal 10 győzelem, 4 döntetlen és 1 vereség mellett. Az ETO mindkét esetben a megszerezhető 45 pontnak a 75,5 %-át szerezte meg. A 82/83-as idényben a 45 pontból megszerzett 31 pont 68 százalékos, az 1997/98-as szezonban az 51 pontból megszerzett 37 pont 72,5%-os teljesítmény.

 

Ami a tavaszt illeti, ezekhez a tabellákhoz már többet kell számolni, ugyanakkor tisztán látszik, hogy ha ennél jobb eredményt akarunk találni, minimum 10 győzelemnek lenni kell. A legutóbbi éveket tekintve a 2007/08-as bajnokság tavaszán volt nagy menetelés, akkor 10 győzelem mellett 3 döntetlen és 2 vereség volt a mérleg, de az akkor megszerzett 33 pontnál már most jobban áll a csapat. Egy másik bronzos évben – 2009/10-ben – ugyan egyszer sem kapott ki, de csak nyolcszor nyert, így a 7 döntetlen miatt ez 31 pontot jelentett akkoriban. A Verebes-féle aranycsapat első címénél úgy nyert 11 mérkőzést, hogy akkoriban 18 csapatos volt a bajnokság, míg a címvédésnél a Haladástól elszenvedett vereség mellett 5 döntetlen is becsúszott, így ez átszámítva is csak 32 pontot jelent.

 

A jelenlegi állás a 2. körben így fest:

 

1

 

 

Győri ETO FC

 

 

 

14

 11

   2

   1

  

   30

:

15

    15

 

   35

2

 

 

Ferencváros

 

 

 

14         

   9

   3

   2

 

   22

:

11

    11

 

   30

3

 

 

DVSC-Teva

 

 

 

14

   8

   5

   1

 

   29

:

15

    14

 

   29

4

 

 

MTK Budapest

 

 

 

14

   7

   2

   5

 

   24

:

18

      6

 

   23

5

 

 

PMFC-Matias

 

 

 

14

   6

   5

   3

 

   16

:

12

      4

 

   23

6

 

 

Videoton FC

 

 

 

14

   5

   5

   4

 

   21

:

19

      2

 

   20

7

 

 

Haladás

 

 

 

14

  5

   4

   5

 

   11

:

12

     -1

 

   19

8

 

 

DVTK

 

 

 

14

  5

   4

   5

 

  18

:

 20

     -2

 

   19

9

 

 

Kecskeméti TE

 

 

 

14

  5

   4

   5

 

  14

:

 20

     -6

 

   19

10

 

 

MVM Paks

 

 

 

14

  4

   6

   4

 

  21

:

 16

      5

 

   18

11

 

 

Újpest FC

 

 

 

14

  4

   3

   7

 

  22

:

 23

     -1

 

   15

12

 

 

Puskás Akadémia

 

 

 

14

  4

   3

   7

 

  17

:

 21

     -4

 

   15

13

 

 

Budapest Honvéd

 

 

 

14

  3

   2

   9

 

  13

:

 20

     -7

 

   11

14

 

 

Mezőkövesd-Zsóry

 

 

 

14

  2

   4

   8

 

    9

:

 18

     -9

 

   10

15

 

 

Kaposvári Rákóczi     

 

 

 

14

  2

   4

   8

 

    8

:

 19

   -11

 

   10

16

 

 

Lombard Pápa

 

 

 

14

  2

   4

   8

 

  10

:

 26

   -16

 

   10

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink