Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Négy hét hiányzott a klubrekordhoz

Alig 23 nap hiányzott ahhoz, hogy Kalmár Zsolt legyen minden idők legfiatalabb korban, a felnőtt magyar válogatottban bemutatkozó játékosa. Középpályásunk tegnap 18 éves, 11 hónapos és 13 napos volt, amikor először magára húzhatta a címeres mezt. Ennél egy kicsivel fiatalabban kapott bizalmat majd egy évtizeddel korábban Priskin Tamás az argentínok ellen - a csatár 18 éves, 10 hónapos és 21 napos volt. Mindez persze semmit nem von le az ETO mai csapatának egyik legtehetségesebb játékosának érdemeiből, aki a csakfoci.hu-nak nyilatkozott a lefújás után, még Debrecenben.

Négy hét hiányzott a klubrekordhoz

 

"Örülök, hogy ennyi időt adott a kapitány, nagy élmény volt ilyen sok ember előtt játszani. Mindent megtettünk a győzelemért, de nem jött össze. Az első 10 percben adódtak lehetőségeink, utána visszább álltunk, amit jól használtak ki. Jó volt, hogy a győri csapatból sok játékos kapott lehetőséget, hiszen mi össze vagyunk szokva, biztattuk is egymást. Nagy különbség van az NB I és a válogatott között, fel kell venni a ritmust. A kapitány a meccs után gratulált az eredményhez és azt mondta, hogy akaratosak voltunk."

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink