Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Négyen újra a Barcelona ellen?

A hét első felében Telkiben edzőtáborozott az 1998-as születésű játékosokból álló U16-os válogatott.A Belvon Attila vezette együttes idén eddig négy felkészülési mérkőzést játszott, kétszer meccselt a finnekkel és a dánokkal is. A skandináv focival való ismerkedés után jövő héten egészen más stílusú ellenféllel játszik a csapat, kedden a Barcelona korosztályos csapata fogadja a mieinket, csütörtökön pedig az Espanyol lesz az ellenfél. A spanyol túra előtt Belvon Attila Telkiben tartott háromnapos összetartást a bő keret játékosainak, köztük olyan labdarúgóknak is, akik az utóbbi hetekben hívták fel magukra a stáb figyelmét, és ezt megelőzően még nem játszottak nemzetközi meccset az együttesben. Az ETO csapatából ezúttal négyen is meghívást kaptak - mindannyian pályára léptek a szeptemberi győri Audi Kupán, ahol az ETO legyőzte a Barcelona együttesét. A négy kerettag: Fodor Dániel, Koncsag Martin, Tóth Bence, Tóth Dávid 

Négyen újra a Barcelona ellen?

 

 

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink