Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Segítsünk együtt az árvízkárosultaknak

A több napja tartó esőzések miatt több ezer embert kellett evakuálni Szerbiában. Déli szomszédunk kormány csütörtökön rendkívüli helyzetet hirdetett és nemzetközi segítséget kért az árvízveszély miatt. Több várost is elvágott a víz a külvilágtól, több tízezer háztartásban nincs áram, sok helyen ivóvíz sincs. Különösen a Belgrádból 30 kilométerre fekvő Obrenovácon kritikus a helyzet. Itt el kellett rendelni a város teljes lakosságának evakuálását, mert az árvíz elöntött szinte mindent. A híradások arról is beszámolnak, hogy veszélyben van a helyi hőerőmű is, és ezzel bizonytalanná válhat az egész ország áramellátása.

Segítsünk együtt az árvízkárosultaknak

 

A Győri ETO FC az elmúlt években mindig megmutatta, hogy a bajba jutottak mellé állt. Így volt ez akkor is, amikor több, mint egy évvel ezelőtt Győrben a rendkívüli hóhelyzet miatt kellett a segítség. A stadionban szállást és ételt adtunk az itt rekedteknek, a klub dolgozói, szurkolóink nemcsak kétkezi munkájukkal, hanem adományaikkal is segítettek azon tízezreken, akik több, mint egy napon át a hó fogságába maradtak.

 

Klubunk most is kötelességének érzi, hogy lehetőségeihez mérten segítsen. A Győri ETO FC felnőtt labdarúgó csapata valamint a klub dolgozói maguk is adakoznak, de lehetőséget szeretnénk adni mindazoknak, akik hozzánk hasonlóan átérzik, hogy mit élhetnek át az emberek Szerbiában, hogy ők is tudjanak segíteni. Az adományokat az ETO Stadion recepciójánál gyűjtjük. (bejárás a Magvassy Sportcsarnok felől) A beszámolók szerint leginkább palackozott vízre, tartós élelmiszerekre, gyógyszerre, tisztálkodási szerekre, takarókra van szükség. Az első szállítmányt kedden indítjuk Szerbiába. Reméljük, sokan csatlakoznak hozzánk, és így sok bajba jutott számára tudunk segítségek nyújtani.

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink