Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Tizenötödször az ETO Kaposváron

Szombaton Somogy megyében folytatódhat a Győri ETO FC remek sorozata. Az zöld-fehérek egymás után a hatodik győzelmükre készülnek - ez korábban mindössze mindössze négyszer sikerült. Az alábbiakban visszatekintünk a korábbi Rákóczi - ETO mérkőzésekre. 

Tizenötödször az ETO Kaposváron

 

Burcsa Győző (a képen) volt az első játékos, aki Kaposvár - ETO meccsen a hálóba talált, sajnos ekkor még 1976-ot írtunk, vagyis a kiváló középpályás nevelőegyesületének hozott dicsőséget. Azt a meccset a hazai zöld-fehérek 5-0-ra nyerték meg, ez volt eddig a legnagyobb különbség a csapatok között Kaposváron.

 

A következő szezon már győri sikert hozott, a mérkőzés hajrájában Mile Sándor talált be, kialakítva az 1-0-ás végeredményt. A somogyiak ezután liftezek az első és a másodosztály között, így keveset találkozott a két együttes. 1981-ben Pölöskei, Glázer és Szabó Ottó góljaival 3-0-ra nyert az ETO, ez máig a legnagyobb különbségű győri győzelem.

 

Kilenc éve aztán már folyamatosan játszanak egymás ellen a felek, 2007-ben és tavalyelőtt volt egyaránt döntetlen, amúgy mindig nyert valaki. Így történhetett, hogy most, amikor 14 meccsen vannak túl a csapatok, akkor minimális győri fölény tapasztalható, 7 győzelem, 2 döntetlen és 5 vereség az ETO mérlege Kaposváron, de az első gólzáporos meccs miatt a gólkülönbség 18-17 a hazaiak javára.

 

Legutóbb egyébként amikor Kaposváron játszott az együttes csapatunk 2-1-re nyert. A találkozó egyik kulcsembere, Tarmo Kink ezúttal ellenfélként léphet pályára ellenünk.

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink