Pátkai Máté interjú a Nemzeti Sportban
Népszerű volt a a Honvéd meccs után Pátkai Máté. Már hogyne lett volna az, hiszen két góljával döntő szerepe volt a győzelemben. Ő nyilatkozott a lefújást követően a Magyar Televíziónak, őt kereste a Magyar Rádió riportere, az nb1.hu-n olvashattunk vele interkjút, az NSO Video rovatában is feltűnt és a mai nyomtatott sportlabdan is hosszabban nyilatkozott. Aki ez még nem olvasta el, most itt is megteheti:
- Hetet még egyszer sem szerzett egy idényen belül, ráadásul a Honvéd elleni második gólja élményszámba ment. Mondhatjuk, hogy csúcs ez a szezon?
- A gólok tekintetében feltétlenül, eddig hat volt a rekordom. Annak pedig külön örülök, hogy végre nagy gólt rúgtam, a korábbiakat négy-öt méterről szereztem. Nyilván nem az elsődleges feladatom a góllövés, de úgy vagyok vele, egy konstansan kezdő középpályástól szezononként négy-öt gól azért elvárható.
- Min múlik, hogy átlagon felülit produkáljon? Szerencse kérdése csupán?
- Hosszú távon nem hiszek a szerencsében, de hogy eleve valaha is melléd szegődjön, tenni kell érte. Lehet, idén többet tettem, mint eddig, alighanem a jó formám is ennek köszönhető.
- Huszonhat éves, bombaformában játszik, a külföldi karriert illetően kijelenthetjük, hogy most vagy soha?
- Nem tudom... Azt sem, hogy lesz-e már a nyáron vagy a télen lehetőségem külföldre szerződni, a magam részéről mindenesetre mindent megteszek érte. Ha sikerül, örülök, ha nem, ezt dobta a gép.
- Ennyi? Hiányérzet nélkül focizná végig a következő nyolc-tíz évet az NB I-ben?
- Természetesen bennem is él a vágy, hogy megmutassam magam légiósként, ezzel a részével a dolognak nincs gond, csak hát nem egyedül rajtam múlik, még ha kétségtelenül javarészt rajtam is.
- Ha választhatna, melyik város nevét pötyögné be a GPS-be?
- Félek, nem kívánságműsor, gyerekkoromban mindenesetre a spanyol első ligáról álmodtam. Reálisan gondolkodva huszonhat évesen nem biztos, hogy összejön... De bárcsak dönthetnék arról, Hollandia vagy Németország.
- Mégis, ott tart, ahol tartania kéne?
- Nem akarok múltbeli hibák után kutatni, hogy mit csináltam esetleg rosszul. Ahogy mondta, huszonhat vagyok, nem hiszem, hogy elszalasztottam volna az esélyét a légióskodásnak. Most az a legfontosabb, hogy legalább ilyen formában játsszam a jövőben is.
- Az ETO formája is príma. A tavasz elején, a kisebb botlásokkor is hitte, hogy eddig jutnak?
- Talán a Fradi elleni mérkőzés után beszélgettem Horváth Ferenccel, kérdezte, hogy látom, jó-e az, amit csinálunk. Azt feleltem, egy-két meccs még kell ahhoz, hogy elsajátítsuk az általa megálmodott stílust, ami azért merőben más, mint a korábbi. Hozzátettem, lehet, hogy egy-két parti nem sikerül még úgy, ahogy szeretnénk, ám aztán beindulunk. Örülök, hogy neki és nekem is igaza lett.
- Mégis, miképpen írható le a változás, illetve az új ETO-módi?
- Aki tavasszal is kijár a meccseinkre, szerintem azt tapasztalja, hogy sokkal jobban szórakozik. A Pécs elleni öt kettes vereségünk után például tapsot kaptunk pfujolás helyett. Látják a drukkerek, hogy őszinte támadófocit játszunk, hogy próbáljuk ráerőltetni akaratunkat az ellenlábasainkra. Feri úgy tartja, ez a csapat képes arra, hogy ezt a fajta futballfelfogást képviselje.
- Ezek szerint tegezik a mestert?
- Azt mondta, nem olyan öreg, hogy magázzuk. Nem ezen múlik.
- Szó mi szó, a teljesítményük nem azt sugallja, hogy visszaélnének vele.
- Feri abszolút játékospárti edző, egyedül az érdekli, az edzésen, illetve a meccsen mit mutatunk, hogy mit hozunk ki magunkból. Semmi egyéb. Természetesen nála is van egy határ, amit nem léphetsz át, de elég intelligens futballisták alkotják ahhoz az ETO-t, hogy ne legyen ebből probléma. Egészséges kapcsolat alakult közte és köztünk, a habitusa pedig, ami a mindenáron való győzni akarással jellemezhető, átragad a csapatra.
- Érhet még aranyat?
- Idén aligha. Immár legalábbis nem rajtunk múlik, de ahhoz képest, hogy harmadikként fordultunk, elégedettek lehetünk. A két maradék meccsünket azért még hoznunk kell.
Forrás: Nemzeti Sport
Fotó: Vincze László (Győri Fotóklub)