Újra a rekordok földjére léptünk
Az utóbbi időszakhoz képest visszafogottabb őszi szereplése után ezen a tavaszon ismét több olyan sorozatot is produkál a csapat, hogy újra elő kellett vennünk a klubrekordok könyvét. Ha az együttes tudja folytatni, amit a Debrecen meccset követően elkezdett, még jónéhány listát átírhat - többre azonban már most felkerült. Horváth Ferenc együttesének a tegnapi Honvéd elleni sikere ugyanis azt is jelentette, hogy sorozatban ötödik egymást követő bajnokiját megnyerte a csapat. Ez eddig a klub történetében kilencszer sikerült, a Kecskemét (2-1), a Paks (2-1), az Újpest (1-0), a Puskás Akadémia (1-0) és a Honvéd (4-2) elleni diadal így a tizedik a sorban.
Legelőször 1973-ban tudtunk sorozatban ötször nyerni, akkor is budapesti csapatok ellen indult a sorozat, és az öt meccsből négyszer 1-1 góllal voltunk jobbak ellenfelünknél. Vasas, Honvéd, MTK, ZTE, Szeged - őket vertük, a gólszerzők között találjuk Póczik Józsefet, Glázer Róbertet, Pénzes Mihályt és Varsányi Tibort is, nevüket ma szektorok és páholyok viselik Győrben.
21 győzelmet aratott a csapat az első Verebes korszak első aranyévében - az utolsó öt meccset nyertük zsinórban, ellenfelünk volt a Csepel, a Debrecen, a Pécs, a Fradi és a Békéscsaba is. Hannich és Szentes 5-5 gólt rúgott ezeken a meccseken, ebben a sorozaban van az Üllői úti 4-3-as siker, és a DMVSC felett aratott 8-1-es győzelem, a pécsiek ellen pedig Hannich Péter a szezon 100. ETO gólját szerezte.
A harmadik bajnoki címet hozó szezonban (82/83) 9 győzelemmel és 2 vereséggel indult a szezon, ebben volt egy hat győzelmet hozó sorozat. MTK, ZTE, Haladás, Videoton, Csepel, Pécs - 6-0, 2-0, 2-0, 5-1, 4-0, 3-1. Ebben a szakaszban megosztoztak a gólokon a játékosok - Burcsa 5, Hannich 4 góljával volt a legeredményesebb.
Ezt követően egészen 1987-ig kell visszalapoznunk az ETO történelmét, hogy egy újabb 5-ös szériára bukkanjunk. Érdekes módon itt is 4 hazai találkozó esett erre az öt meccsre. A Fradit 4-1-re, az Egert 3-1-re, a Tatabányát 3-0-ra, a Vidotont 3-2-re, a pécsieket pedig 4-1-re győztük le, érdekesség, hogy Szentes Lázár valamennyi találkozón bevette az ellenfelek hálóját.
Az 1997/98-as szezon parádésan indult - köszönhetően többek között Mracskó Mihály előretörésének. Ezt a korszakot is sok egy gólos siker jellemezte, ellentétben azonban a mostanival, a 2. 3. és 4. fordulóban hátrányból fordítva, a válogatott hátvéd utolsó percekben szerzett góljának köszönhetően tudott nyerni az ETO. A Bicskei Bertalan és Reszeli Soós István vezette csapat 7 mérkőzés után csak a nyolcadikat adta döntetlenre, viszonylag ritka, hogy egy 0-0-ra végződő találkozó a szaklaptól az ötös skálán a 4-es osztályzatot kapja - ekkor viszont ez is megtörtént.
A Tarsoly-éra első igazi nagy tavaszi hadjárata Egervári Sándor nevéhez fűződik. Akkor is nyertünk 5 mérkőzést zsinórban, de akkor a pályaválasztói jog felcserélése miatt az öt meccsből négyet hazai pályán játszottunk. 5-1 a Diósgyőr, 5-0 a Nyíregyháza ellen, majd 3-1-re vertük a bajnok Debrecent itthon, Tatabányán ugyanilyen arányban nyertünk és 4-1-re vertük a Siófokot. Történt mindez 2007. novemberében és 2008. februárjában és márciusában - ez lehet a válasz arra, hogy miért nem ment 5000 fölé a nézőszám a sikersorozat és a sok gól ellenére. Stevanovic, Völgyi, Dudás, Koltai és Tokody mesélhet erről a korszakról a társaknak is, ők ugyanis mindannyian a pályán voltak részesei a sikernek.
Két és fél éve az őszi szezon rajtja klubrekordokat hozott, akkor Csertői Auréllal 7 egymást követő mérkőzést sikerült megnyerni, ami kétszeresen is csúcs volt. Egyrészt egy idényen belül korábban csak egyszer sikerült hétszer nyerni, vagyis ez egy csúcsbeállítás, az egymást követő mérkőzéseket tekintve pedig miután a tavaszt győztesen zárta a csapat, a nyolc siker is klubrekord. Akkor éppen a kaposvári döntetlennel szakadt meg a széria, előtte a Honvéd, az Újpest, a Haladás, a Siófok, a Vasas, a Paks és Zalaegerszeg hódolt be a zöld-fehéreknek.
A nyolcadik és a kilencedik ilyen széria Pintér Attilához köthető. Előbb 2012 tavaszán a Siófok (4-1), a Vasas (2-1), a Paks (4-1), a ZTE (2-0) és a Kaposvár (2-1) legyőzésével sikerült hasonló bravúrt elérni, majd jött a Reszeli- és Csertői-féle hetes csúcs beállítása, ami a Rákóczi elleni meccsel indult (2-1), majd jött a Siófok (3-2), a Kecskemét (5-1), a Diósgyőr (3-0), a Pécs (1-0), a Videoton (1-0) és a Pápa (6-0) elleni meccs. Ezt követően a veretlenségi széria folytatódott - hiszen 22 találkozót játszottunk le a debreceni és a kecskeméti vereség között - de újabb ötös széria már nem volt.