Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Nem először triplázott

Alig húsz perc volt hátra a Győri ETO FC II - BKV Előre NB III-as bajnokiból, amikor a vendégek 1-0-ra vezettek. Ekkor beállt Farkas Zoltán, és tizenhárom perc múlva már 3-1 volt az állás a házigazda javára. Mindhárom találatot az éppen csak nagykorú támadó szerezte. Nagy-Pál Tamás, az utanpotlassport.hu újságírója beszélgetett az U19-es válogatott gólerős csatárával. ( a képen az első sor közepén 17-es mezben)

Nem először triplázott

 

– Mozgalmas tizenhárom perced volt. Minden labdaérintésedből gól született? 

 

– Majdnem. Az elsőből betaláltam, a másodikból is közel jártam hozzá, de a gólvonalról kivágták a labdát. Utána volt azért pár lekészítésem és csúsztatásom, majd jött két újabb találat.

 

– Gondolom, azért az edződ nem feltétlenül azzal küldött pályára, hogy Zolikám, kapsz húsz percet, fordítsd meg egymagad a meccset…

 

– Erre még ő sem számított. A találkozó előtt megbeszéltük, hogy sokat játszottam mostanában, ezért pihentet, de amikor beállok, tegyem oda magam.

 

– Odatetted. Azért a teljes szezont nézve nem volt mindig ennyire meggyőző a teljesítményed.

 

– Ősszel, az U21-ben jól ment, azért is kerültem fel az NB III-as keretbe. De valóban, nem vagyok teljesen elégedett. Volt ennél jobb szezonom már. Hiányoznak a gólok.

 

– De most akár lendületet is vehetsz!

 

– Ebben bízom én is. Remélem, beindulok és a következő négy fordulóban további gólokat szerzek.

 

– Ha jól sejtem, most picit jobban rá is tudsz koncentrálni az edzésekre, érettségi szünet révén.

 

– Nincs szünetünk. Az érettségi idejében edzünk, és délután megyünk suliba. Egyébként szívesen cserélnék a most vizsgázókkal.

 

– Hogyhogy?

 

– Túllennék rajta.

 

– Pedig mások rettegnek tőle. Ennyire jól megy a tanulás?

 

– Közepesen. Van, amikor rosszabbul, de olyankor mindig összeszedem magam.

 

– Nem lehet egyszerű összeegyeztetni a sporttal.

 

– A Fehér Miklós Gimnáziumba járok, ott a napirendet az edzésekhez igazították.

 

– Szabadidő?

 

– Nincs sok. Hétvégéken hazamegyek Kerepesre, akkor találkozom a barátnőmmel is. Ezen kívül pont annyi időm van, hogy ki tudjam pihenni magam a következő programra vagy napra.

 

– Miért éri meg?

 

– Először is a játék öröme miatt. Aztán, amit el lehet érni tehetséggel és megfelelő mennyiségű munkával. Mindennek meglesz előbb-utóbb a maga gyümölcse, akár itthon, akár külföldön fut be az ember.

 

– Vagy a válogatottban, hiszen közeleg az U19-es Eb. A törököknek te is gólt rúgtál a Panchóban.

 

– Jó úton halad a csapat. Most jönnek az egyre erősebb ellenfelek.

 

– Mire lehettek képesek?

 

– Jó eredményre.

 

– Az mit takar?

 

– Érmet. Elsősorban nyerni szeretnénk természetesen, de szerintem mindenki, beleértve a szurkolókat is, már a dobogóval is meg lenne elégedve. Amivel kijutnánk az U20-as vébére is, ott pedig lehet ismételni.

 

– Ha már szurkolók… Itthon fogtok játszani, Újpesten és Felcsúton. Teltházra számítasz?

 

– A Panchóban mindenképp. De remélem, hogy a Szusza is megtelik. Óriási erőt adhat nekünk a közönség, nagyon fontos lesz a szurkolók segítsége.

 

– Várod már?

 

– Nagyon. A bajnokikra is annak tudatában készülök, hogy minden egyes meccsen az Eb-n kapott szerepem a tét.

 

– A gondolattal kacérkodsz, hogy a tornán rengeteg külföldi klub játékos-megfigyelője ott lesz?

 

– Szoktam rajta elmélkedni, és több edző is mondta már, hogy emiatt is fontos lesz a jó teljesítményünk. Hatalmas kiugrási lehetőség.

 

– Vagy akár az ETO felnőtt keretébe is megnyithatja előtted az utat…

 

– Bízom benne, hogy ha jól játszom, akkor már nyáron odakerülhetek.

 

– Ugorjunk picit vissza a múltba. Hogyan jött a foci?

 

– Negyedik születésnapomra azt kaptam a szüleimtől ajándékba, hogy levittek az első edzésemre.

 

– És örültél az ajándéknak?

 

– Persze! Rögtön megtetszett, és azóta is imádom. Gödöllőn kezdtem, az MTK-ban folytattam, de onnan elkívánkoztam.

 

– Miért?

 

– Nem jöttem ki a csapattársakkal és az edzővel sem. Aztán jártam próbajátékon Szombathelyen, majd Győrben, ahol rögtön az első meccsemen nyertünk 2-0-ra az én duplámmal. Le is igazoltak.

 

Forrás: www.utanpotlassport.hu

 

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink