Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Horváth Ferenc: üzentünk a DVSC-nek

Immár primszám áll csapatunk pontszámánál - ugyanannyi, mint a DVSC-nek, így akkor három fordulóval a vége előtt valósággá válhat az, ami két hónappal ezelőtt még csak egy szép álom volt: a címvédés. Az ETO ezúttal a péntek esti edzésen megsérült Rudolf Gergely nélkül nyert, Kalmár Zsolt idénybeli második góljával.

Horváth Ferenc: üzentünk a DVSC-nek

 

Horváth Ferenc: - Azt gondolom, ez a meccs nem az ETO miatt lett 1-0. Meglepett, hogy a Puskás Akadémia ennyire zártan védekezett. Megnéztem sok meccsüket, azokon nyíltan játszottak. Ezen a talajon nem volt könnyű feltörni őket, de csináltuk, amit kellett, és ennek meglett az eredménye. A talaj nem kedvezett a stílusunknak, ezért egy kicsit máshogyan kellett ma futballoznunk. Azzal is próbálunk üzenni egy kicsit a Debrecennek, hogy ha csak egy éjszakára is, de ugyanannyi pontunk van, mint nekik. 

 

Benczés Miklós: – Mi hoztuk össze azt a gólt, amivel az ETO megnyerte a meccset. Szép lövés volt, de sokat nem kellett tenni érte. Vaszicsku Gergő, aki addig nagyon jól játszott, elkövetett egy nagy tévedést. Direkt kértem a védőket, hogy ne vállaljanak ezen a talajon kockázatot, itt is el kellett volna inkább ívelni a labdát. Ilyen buta hibákat nem szabad elkövetni, de nem tudok elmenni szó nélkül egy jelenet mellett. A meccs végén volt egy kezezés a tizenhatoson belül. Nem hiszem, hogy mérlegelni kellett volna: eltalálta a kezét a labda, ennyi. A múlt héten a Vidi ellen egy ugyanilyenért ítéltek büntetőt ellenünk hazai pályán, most mi nem kaptuk meg. Hozzáteszem, hogy Diósgyőrben a hazai csapat két tizenegyest lőhetett ellenünk, és akkor is Németh Ádám vezetett. Igaz, ott azért mi is kaptunk egyet. Nem azért játszottunk defenzíven, mert ez a stílusunk, de kicsit megerőszakoltuk magunkat, és ez majdnem eredményre vezetett. Négy nyeretlen meccs után jó lett volna egy döntetlen egy ilyen erős csapat ellen. Ez nem jött össze, de nem csak rajtunk múlt. 

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink