Először a PFLA ellen, idegenben
A Puskás Akadémia lesz a tizennegyedik együttes, amelyik ellen ma estétől már lesz egy, de éppen egy idegenbeli bajnoki mérkőzésünk. Utoljára Mezőkövesden jártunk úgy, hogy első alkalommal mérkőzött meg a két együttes - 3-0-ra kikaptunk, nem szívesen emlékszünk rá - akik pedig előtte feljutottak, mindannyian maradtak legalább 2 szezonra, így az azelőtti egymeccses emlék már kellemesebb: 2-1-re nyertünk Tiszakécskén, ami az őszi bajnoki címet jelentette. Összegyűjtöttük azokban a csapatoknak a statisztikáit, akik ellen csak egy idényben játszottunk az NB I-ben
Csak egy mérkőzésen léptünk ellenük pályára:
Bőripari DSE (o) 1-2
EMTK (o) 2-0
Pereces (i) 3-1
Szegedi SZMTE (i) 1-3
Még egy mérkőzés, de már nem sokáig...
Mezőkövesd (i) 0-3
Puskás Akadémia (o) 2-2
Két mérkőzés egy bajnoki szezonban:
Nemzeti FC 1-1, 1-3
Goldberger 1-1, 0-1
Kitext 3-0, 1-1
Légierő 3-1, 0-2
Miskolci VSC 0-0, 1-1
Pécsi Lokomitív 2-0, 2-2
Phőbus FC 2-2, 0-4
PVSK 2-1, 0-1
Taxisok 0-0, 1-6
Tiszakécske 2-1, 2-1
Az eredményeket valennyi esetben úgy írtuk, hogy az ETO góljai vannak elöl, és az ellenfélé hátul. A két mérkőzések listáján az első meccs a győri.