A tavasz legjobbja érkezik Győrbe
Ugyan a Diósd csapatától az év első mérkőzésén meglepetésre vereséget szenvedtek, ezen kívül csak az Andráshida és a Mosonmagyaróvár ellen nem tudott nyerni a BKV Előre - így a tavasz legjobb teljesítményét nyújtották eddig a 23 megszerzett ponttal. Mindez azt is jelenti, hogy immár dobogós Soós Imre együttese, amely 5 meccsel a vége előtt hat pont hátrányban van a listavezető Csákvárhoz képest. Miután a két éllovas még játszik egymással ez a különbség akár önerőből is csökkenhet, de mindez az ETO II-n is múlik. Csapatunk ugyanis a hétvégén a BKV Előrét fogadja.
Érdekes, hogy az Andráshida elleni 1-1-es döntetlen ugyanolyan durva jelenetektől maradt hangos, mint az ETO csákvári vendégjátéka.
A BKV Előre így állt fe:: Bozsó – Kálmán, Petrezselyem, Tányéros, Tóth A. (Nyárasdi 52.p.) – Berki, Sebők, Dobó – Varga (Marczinka 54.p.), Schmidt (Mayer 67.p.), Kerek.
Soós Imre szakmai igazgató pedig a következőképpen értékelt: "Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, sikerült kihúzni az Andráshida méregfogát, teljesen megérdemelten szereztünk vezetést. Helyzetünk csak nekünk volt, őket a durva belépők jellemezték, amelyben méltó partnernek bizonyult a játékvezető. A második félidő elején az öltözőben maradtunk, több nagy egyéni hibát is elkövettünk elsősorban védekezésben. Egy fatális hiba döntőnek bizonyult, hiszen egy felelőtlen szabálytalanság miatti kiállítás jelentősen befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét. Sérülések miatt is cserélnem kellett, így nem tudtam úgy belenyúlni a mérkőzésbe, ahogy elterveztem, illetve amit a játék megkívánt volna. Gratulálok azoknak a játékosoknak akik végig húzták a második félidőt, le a kalappal előttük, emberhátrányban megszenvedtünk az 1 pontért is. Remélem a következő mérkőzést már azonos létszámban sikerül befejezni."