Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Polekszics nem Courtois

December 19-én, a Kecskemét hivatalos honlapján jelentette be, hogy Vukasin Polekszics a szezon végéig érkezik Debrecenből. A kapus kiválóan pótolja a kaposvári kitérővel Disógyőrbe szerződött Antal Botondot, hiszen hetek óta az Instat elemző program szerint nemcsak csapata legjobbja, az összes kapus közül a legmagabiztosabb teljesítményt nyújtja. A KTE a 11. helyen állt a kapus érkezése előtt és -7 volt a gólaránya, a tavasz első nyolc játéknapján viszont már a kilencedik helyre lépett fel többek között annak köszönhetően, hogy mindössze öt gólt kapott a csapat. Kettőt Győrben, egyet-egyet a Disógyőrtől, a Haladástól és a Videotonótl, míg másik négy meccsen megőrizték kapott gól nélkül a kaput. Minden mérkőzésen Vukasin Polekszics állt a kapuban. Ekkor jött a DVSC elleni meccse a lila-fehéreknek - addigra a tetemes Loki előny három pontra olvadt - és a Kecskemét összeállításában hiába kerestük Polekszics nevét, nem találtuk. A KTE öt góllal kikapott, vagyis ugyanannyi gólt kapott 90 perc alatt, mint az azt megelőző 720 perc alatt. Az alábbiakban az nb1.hu írását olvashatják:

Polekszics nem Courtois

 

Az MLSZ Nyilvántartási, igazolási és átigazolási szabályzata világosan fogalmaz: a 9/3/b pont szerint „a kölcsönadott labdarúgó játékjogát korlátozni tilos, nem köthető ki, hogy a kölcsönadó sportszervezet ellen nem szerepelhet. A kölcsönadó és a kölcsönvevő sportszervezetnek írásban kell megállapodást kötni, amelyben rendelkeznek az átigazolási (kölcsönadási) díj összegéről, továbbá arról is, hogy a labdarúgó javadalmazását, költségtérítését a kölcsönadó vagy a kölcsönvevő sportszervezet fizeti”.

 

Éppen ezért előfordul, hogy az érintett klubok vezetői szóban állapodnak meg a kölcsönadott futballisták mellőzéséről anyaegyesületük ellen. Igaz, jogi értelemben ez is szerződésnek számít. Ebből adódott, hogy amikor hasonló okból Pölöskey Péter maradt ki a PMFC-ből, nagy port kavart az ügye. A csatár a szeptemberi, 6. fordulóbeli Pécs–Debrecen (2-1) meccs előtt az nb1.hu-nak: a vasárnapi találkozóra készülve, pénteken tudta meg, hogy nem játszhat. Ugyanebben az anyagban Lőrincz Emil pécsi vezetőedző is kritizálta az nb1.hu-nak ezt a fajta eljárást, mondván: „Természetesen megvan erről a véleményem, furcsa, hogy ha egy egyesület bizonyos időre lemond egy játékosáról, akkor utána miért tart tőle. De a lényeg, hogy a két tulajdonos így állapodott meg, és ezt a döntést maximálisan tiszteletben tartjuk."

 

Ezek után Feleki Attilának kellett mentenie a menthetőt: a pécsi ügyvezető a tévéközvetítés szünetében azt mondta, hogy a kölcsöncsatár kihagyása a szakmai stáb döntése volt.

 

A játékost kölcsönvevő klub – és itt javarészt megszorult, anyagilag és/vagy az eredményeket tekintve rosszul álló csapatokról beszélünk – általában kényszerhelyzetben van. Ilyenkor örülnek, hogy kapnak valakit, és „ajándék focistának ne nézd a jogát” felkiáltással azt is kénytelenek elfogadni, ha a szerepeltetését korlátozza a kölcsönadó.

 

Tegyük gyorsan hozzá: természetesen bőven lehet sorolni azokat az érveket is, amelyek az ellen szólnak, hogy a kölcsönadott játékos pályára lépjen a kölcsönadó klub csapata ellen. Ilyen többek között az, ha esetleg éppen hosszú távú kenyéradója ellen szenved akár komoly sérülést is – vagy netán sérülést okoz. Arról már nem is beszélve, hogy jó teljesítményt nyújtva, esetleg góllal lehet „kárára” a kölcsönadónak. Ilyet is láthattunk a közelmúltban az NB I-ben: a Kispestről Paksra „lepasszolt” Délczeg Gergely például játszhatott, sőt gólt lőtt a Honvédnak a 20. fordulóban – más kérdés, hogy kapott is a fejére, amikor a Bozsik-stadion népe megütközve látta, milyen sietséggel marja el a labdát a csapatának megítélt büntető előtt, hogy elvégezhesse a tizenegyest…

 

Szóval, valóban faramuci helyzet állhat elő, csakhogy az érvek és ellenérvek mérlegelését – papíron – felülírja a kölcsönadott labdarúgó korlátozásának UEFA- és MLSZ-tiltása.

 

Emlékezhetünk a közelmúltból Thibaut Courtois esetére, „eggyel nagyobb méretben”, az Atlético Madrid és a Chelsea viszonylatában. A belga válogatott kapusát a londoniak úgy adták kölcsön a Simeone-csapatnak, hogy ha netán összefutnának a nemzetközi kupában, akkor csak eurómilliók ellenében védhetett volna a Kékek ellen. Milyen a sors, a BL elődöntőjében bizony összesorsolták Courtois kölcsönadó és kölcsönvevő klubjait. Az UEFA figyelmeztette ugyan a feleket, hogy nem érvényes a szóban forgó záradék, az Atlético vezetői mégsem akartak ujjat húzni Abramovicsékkal – jól felfogott érdekükben, hiszen jövőre is számítanának a kapusra. Végül azonban úriemberek módjára sikerült zöld ágra vergődniük, így Courtois védhetett a Chelsea ellen.

 

Az UEFA tehát ebben az ügyben háromoldalú egyeztetésekkel érvényt szerzett a szabályának, még ha nem is rajta múlt. Megkérdeztük a Magyar Labdarúgó Szövetség illetékeseit is, mi a helyzet nálunk ezen a téren. Sipos Jenő szóvivő rá is világított egy olyan tényezőre, amellyel nem számoltunk a téma körüljárásakor.

 

– Sok esetben úgynevezett kirendeléses kölcsönadásról van szó – mondta el Sipos Jenő. – Ilyenkor az anyaegyesülete fizeti a labdarúgó bérét, mert megéri neki, hogy ha egyelőre nem is nála, de más klubnál állandó játéklehetőséghez jusson a jellemzően fiatal futballista. Ha ilyen, kirendeléses kölcsönadásról van szó,  indokolt lehet az a kikötés, hogy az általuk fizetett játékos ne léphessen pályára ellenük. Ha pedig ennek érdekében a felek szóbeli megegyezéssel eltérnek az írásos megállapodástól, akkor az MLSZ nemigen tud mit tenni. Senkit sem lehet kötelezni arra, hogy egy adott mérkőzésen kit szerepeltessen a csapatában.

 

Kérdésünkre, hogy az aktuális esetekben – tehát Polekszics - illetve egy másik kimaradó kölcsönjátékos, Szécsi esetében – ilyen, kirendeléses kölcsönadásról van-e szó, az MLSZ szóvivője elmondta:  a kölcsönadási megállapodásokat a klubok üzleti titokként kezelik.

 

Forrás: www.nb1.hu

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink