Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Öregfiúk ötös, Nicsenko duplával

Hat mérkőzésből álló tavaszi menetelésbe kezdett Verebes József csapata, az öregfiúk első idei megmérettetésére szombaton került sor Győrzámolyon. 

Öregfiúk ötös, Nicsenko duplával

 

A hazai gárda tavaly komoly ellenállást fejtett ki a mieinkkel szemben, ezúttal az első félidőben nem is esett gól. Néhányszor ajtó-ablak helyzeteket sem sikerült a mieinknek gólra váltani, kétszer a kapufa is mentett. A játékrész kellemetlen történése, hogy az ötödik percben már cserére kényszerültünk, miután egy összefejelést követően Herczeg Miklós nem tudta folytatni a játékot: szerencsére a kórház sürgősségi ügyeletén csak zúzódásokat állapítottak meg a volt válogatott labdarúgónál. . A szünet után a szó szoros értelmében eleredt a góleső, előbb Horváth Barna, majd Igor Nicsenko volt eredményes. Az ETO 2-0-ás vezetése után a hazaiak szépítettek, ám a hajrában Mester, Nicsenko és Mitring révén háromszor is zörgött a zámolyi kapu hálója. A mérkőzést követő szokásos vacsorán az ETO 100 Baráti Kör nevében Szániel János társelnök köszönte meg a helyieknek a szívélyes vendéglátást. Folytatás május elsején, amikor csapatunk Mecsér öregfiúkegyüttese meghívásának tesz eleget. . Győrzámoly - ETO Öregfiúk 1-5   ETO: Hermann - Puglits, Radics, Virág, Kövecses - Jäkl, Bordás (Mester) - Herczeg (Mitring), Nicsenko, Ördög (Horváth B.) - Mörtel. Edző: Verebes József . Mohay Gábor

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink