Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

A szerény közönségkedvenc

A Győri ETO FC jó tavaszi szereplésében nagy szerepe van a saját nevelésű Kalmár Zsoltnak, aki Horváth Ferenc irányítása alatt stabil kezdőjátékos lett a zöld-fehéreknél. A 18 éves tehetség élvezi edzője bizalmát és a közönség szeretetét is, és mindkettőt szeretné meghálálni. Így vezeti be Lakner Gábor, a Győr+ Hetilap újságírója azt a beszélgetést, amit játékosunkkal folytatott - és ami a tegnap a győri postaládákba bedobott ingyenes hetilapban olvasható. Most ebből idézünk egy részletet.

A szerény közönségkedvenc

 

Új kedvence van a győri közönségnek, az ETO Park lelátóin a legnagyobb ováció mostanában a saját nevelésű Kalmár Zsolt megmozdulásai után tapasztalható. A 18 éves fiatalember rá is szolgált a szurkolók szeretetére, hiszen egyre nagyobb részt vállal a címvédésre törő győri csapat jó szereplésében.

 

"Nyolc évvel ezelőtt Hajszán Gyula tartott edzéseken Győrságon, és miután többször látott játszani, beajánlott az ETO-hoz. A klubnál a próbajátékom után azt mondták, maradhatok, tulajdonképpen így kezdődött a pályafutásom. Akkor még nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid idő alatt a felnőtt csapatban találom magam. Először fura volt belépni az öltözőbe, de egyben nagyon jó érzés volt, hogy ott lehetek az első csapatnál. Úgy érzem, mára befogadtak a társaim, akik a pályán és azon kívül is segítenek nekem" - foglalta össze röviden eddigi karrierjét Kalmár Zsolt, aki Pintér Attila irányítása alatt debütált az OTP Bank Ligában, stabil kezdőjátékos viszont már Horváth Ferenc keze alatt lett.

 

"Jelenleg nagyon jól érzem magam, örülök, hogy minden meccsen lehetőséget kapok, próbálom megvalósítani, amit az edzőm kér, és amit saját magamtól elvárok. Szeretek azon a poszton is játszani, ahol most szerepelek, de közvetlenül a védők előtt is jól érzem magam a pályán. Legnagyobb erősségemnek az egy-egy elleni játékot tartom, de a védekezésre még nagyobb hangsúlyt kell fektetnem. Úgy érzem, ebben is sokat fejlődtem az elmúlt években, és bár van még mit tanulnom, próbálom mindig a maximumot nyújtani."

 

Ezt a szurkolók is így látják, hiszen mint említettük, értékelik a fiatal középpályás technikás, ugyanakkor megalkuvást nem tűrő játékát.

 

"Nagyon jólesik a közönség szeretete, próbálok úgy játszani, hogy megháláljam ezt a bizalmat. Feldobott, amikor legutóbb cserére vártam, és felhangzott az ováció a lelátón, nagyszerű érzés volt így futballozni. Többször gratulálnak a meccsek után, néha előfordul, hogy az utcán leszólítanak, de azért nem száll a fejembe a dicsőség. Szerénynek kell maradnom, és tovább folytatnom a munkát, ami idáig juttatott. Persze ez nem teljesen munka számomra, hiszen nagyon szeretek focizni, ha van szabadidőm, akkor is játszom a haverokkal."

 

A teljes interjú a Győr+ Hetilapban olvasható el.

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink