U19-es siker győri gólokkal
A hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő U19-es válogatott 5-2-es győzelmet aratott a török korosztályos csapat elleni felkészülési meccsen a felcsúti Pancho Arénában. Mindhárom játékosunk pályára lépett, aki ott volt hétfő óta Telkiben - Lenzsér Bence, Farkas Zoltán és Mervó Bence is. Utóbbiak gólt is szereztek a mérkőzésen.
Az mlsz.hu beszámolója szerint a 48. percben egy kirúgást követően a török védők nem tudtak felszabadítani, Farkas Zoltán futotta le őket, már csak a kapussal állt szemben, és nem is hibázta el a lehetőséget, 12 méterről a kapu közepébe helyezett (3-1), csaknem negyed órával későbbl Farkas Zoltán kiugratásával Mervó Bence került ziccerbe, majd 16 méterről a kapus mellett a jobb sarokba helyezett (5-1).
A két gólszerző 66 percet játszott kezdőként, míg középső védőnk végig pályán volt. A bő keretnek a tagja még Kalmár Zsolt és Pongrácz Viktor is.