Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Horváth Ferenc és a balatoni vakáció

A szokásának megfelelően találó hasonlattal jellemezte Horváth Ferenc a mai mérkőzést. Tóth Bálint is dicsérte az övéit, hiszen nem adta fel a Pápa a meccset 0-2 után sem.

Horváth Ferenc és a balatoni vakáció

 

Horváth Ferenc (Győri ETO FC): - Kicsit olyan volt, mint a kéthetes balatoni vakáció. Az első héten süt a nap, azt hiszi az ember a másodikban is jó idő lesz, de nem süt ki a nap. Biztos előny tudatában megijedtünk az előnytől, azért, mert megyünk a Debrecen után és talán arra gondoltak a játékosok, hogy ennek a megtartása a fontos. Nem beszéltük ezt meg előre, de a Debrecennek sem lesz könnyű dolga Pakson.

 

Tóth Bálint (Lombard Pápa): - Meglehetett volna az egy pont, de a szerencse nem mellettünk állt, a fiúk nagyon keményen dolgoztak a második félidőben. Elhitték, hogy a Győr még nem nyert, reméljük, a folytatásban több szerencsénk lesz. Két olyan hibát követtünk el az első félidőben, amit ilyen szinten nem szabad, ezért kerültünk kétgólos hátrányba. A leglénygeesebb, hogy nem adtuk meg magunkat, nem öt lett a találkozó vége.

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink