Nem szeretjük, de jól teljesítünk
A csapat eddig főként este 8 órakor vagy fél 7-kor játszott, most azonban szinte ebédidőben lép majd pályára. Amióta két éve bevezették ezt az állandó korai kezdést, azóta szinte minden csapat játszott már ekkor - a legtöbbször a Diósgyőr, tíz alkalommal, a legkevesebbszer a Pécs, mindössze egyszer. Érdekesség, hogy idén a kiesés ellen leginkább kűzdők alig játszottak 14 órától, hiszen az MTK, a Paks és a Mezőkövesd egyszer sem, a Kaposvár egyszer lépett csak pályára. Az ETO-nak idén ez lesz a második meccse, legutóbb is a Pápa ellen kezdődött ilyen korán a találkozónk.
Bár a heti edzésterv a korai kezdés miatt érthetően változott, és a beszélgetések során kiderült: sokan nem túl szerencsés időpontnak tartják ezt a 14 órát - Horváth Ferenc meg is jegyezte, nem véletlenül lépnek pályára szinte egész Európában az esti órákban a csapatok - az eddigi eredménylistára azért nem lehet panaszunk.
Tavaly öt 14 órás meccsből 13 pontot szereztünk, az Eger ellen Győrben 2-1-re, Vácott 3-2-re nyertünk, Koltai mesterhármasával 3-0-ra győztünk Diósgyőrben, és az első tavaszról előrehozott fordulóban a DVSC ellen is 2-0-ra nyerni tudtunk. Az egyetlen pontvesztés a Haladás elleni 1-1 votl - míg idén a Pápa elleni 4-1-es siker került fel a 14 órakor kezdődő meccsek sorába.
Az idei pontszerzések:
Nem játszottak: MTK, Mezőkövesd, Paks
1 mérkőzés: Győri ETO FC 3p, Kecskemét 1p, Haladás 1p, Pécs 0p, Kaposvár 1p
2 mérkőzés: Videoton 6p, Ferencváros 6p,
3 mérkőzés: Pápa 1p, Újpest 2p
4 mérkőzés: Puskás Akadémia 4p, Honvéd 4p
5 mérkőzés: Debrecen 11p, Diósgyőr 7p