Varga Roland volt a hétvége legjobbja
Több hírportál hétről hétre szubjektív szempontok alapján állítja össze az aktuális kör legjobbjait. Ezzel szemben az nb1.hu az mlsz.hu-n található statisztikákra, a lehetőségekhez mérten objektív mutatókra alapoz hétről hétere. Az Instat cég rendszerének lényege, hogy az általuk meghatározott index-mutató száraz, matematikai számításokon alapuló, objektív értékelés (hazánkban minden NB I-es csapat hozzájuthat a szoftverhez, mivel a Magyar Labdarúgó Szövetség megvásárolta a szolgáltatást, és továbbadta a kluboknak.) - írja a labdarúgó portál saját honlapján. A hét legjobbja címet korábban már kétszer is Rudolf Gergely érdemelte ki, a legutóbbi játéknap pedig Varga Roland érte el a legmagasabb pontszámot.
Az egyik legjobb ritmusú párharcot az aktuális kör záró mérkőzésén láthattuk - olvasható az nb1.hu értékelésében - amelyen az utolsó utáni percben vitte be a győztes gólt a bajnoki címvédő Győr, a vendégségbe utazó Kecskemét csapatának. A három pontot érő találat Varga Roland nevéhez fűződik, aki fontos gólja mellett az egész mérkőzésen nagyon agilisan játszott. Kapura veszélyesen futballozott, nagy kedvvel tette a dolgát a győri bajnokin, és a 93. percben sem volt rest gólra törően játszani. Ez a produktum pedig bőven elég volt ahhoz, hogy a mezőny fölé nőjön.
Az „álomtizenegybe” a legtöbb játékost (szám szerint négyet) éppen a mi csapatunk adta, Varga Roland mellett Marek Strestík, Lipták Zoltán és Djordje Kamber is bekerült a legjobb mutatójú játékosok közé.
Csapatunkból egyébként Varga (2), Rudolf (2), Kamenár (2), Lipták, Sterstík, Kamber, Dinjar, Kalmár, Martinez és Lang is bekerült már az álomtizenegybe, és hárman az egész mezőny fölé is nőttek (vastagon szedve)
24. forduló:
Polekszics (KTE) 189 – Lipták (ETO) 194, Rodenbücher (MTK) 199, Stopira (Videoton) 201 – Kamber (ETO) 202, Oliveira (Videoton) 204, Álvarez (Videoton) 208, Halmosi (Haladás) 219, Varga R. (ETO) 249 – Strestík (ETO) 193, Hrepka (Haladás) 203
23. forduló:
Polekszics (KTE) 197 - Lázár (DVSC) 205, Pavlovic (FTC) 203, Póti (KTE) 192 – Mihelic (DVSC) 223, Dr. Horváth Zs. (MTK) 213, Vasziljevics (Újpest FC) 205, Szécsi (KTE) 201, Szakály (DVSC) 200 – Torghelle (MTK) 231, Bebeto (KTE) 201
22. forduló:
Novakovics (DVSC) 212 – Lipták (ETO) 208, Dinjar (ETO) 198, Besic (FTC) 197 – Leonardo (FTC) 261, Zsidai (DVSC) 210, Szakály (DVSC) 208, Kalmár (ETO) 207 – Rudolf (ETO) 294, Böde (FTC) 260, Nikolics (Videoton) 224
21. forduló:
Novakovics (DVSC) 224 – Lázár (DVSC) 201, Besic (FTC) 182, Balogh B. (Újpest FC) – Vass Á. (MTK) 202, Zsidai (DVSC) 199, Mihelic (DVSC) 190, Horváth (PMFC) 188, Vitor Gomes (Videoton) 186 – Rudolf (ETO) 258, Tisza (DVSC) 235
20. forduló:
Kamenár (ETO) 193 - Jovanovic (FTC) 239, Besic (FTC) 217, Mateos (FTC) 197 - Gosztonyi (DVTK) 259, Gyömbér (FTC) 209, Varga R. (ETO) 207, Sándor Gy. (Videoton) 197, Koller (PMFC) 195 - Martínez (ETO) 209, Leonardo (FTC) 211
19. forduló:
Gőcze (PMFC) 202 - Korhut (DVSC) 183, Lázár (DVSC) 177, Mészáros (DVSC) 176 - Kanta (MTK) 262, Koller (PMFC) 221, Szatmári (PMFC) 207, Kővári (PMFC) 206, Bódi (DVSC) 218 - Pölöskey (PMFC) 223, Somália (FTC) 222
18. forduló:
Kamenár (ETO) 213 - Lang (ETO) 191, Besic (FTC) 214, Romic (PMFC) 181 - Vécsei (Honvéd) 194, Sándor Gy. (Videoton) 199, Gyömbér (FTC) 204, Szakály (DVSC) 185, Mihelic (DVSC) 205 – Daud (Honvéd) 197, Leonardo (FTC) 198.
Forrás: www.nb1.hu