Minden fronton számítanak a játékára Kalmár Zsoltnak. Tehetséges középpályásunk a NB I-es csapatunkban alapembernek számít, hiszen minden tavaszi mérkőzésen pályára lépett - emellett rendszeresen meghívást kap a nyári korosztályos EB-re készülő U19-es és a felnőtt válogatottba is.
- Kilenc nap alatt négyszer léptél pályára. Játszottál az ETO-ban a debreceni rangadón és a Kecskemét ellen is, közte pedig előbb a felnőtt majd az U19-es válogatott felkészülési mérkőzésen. Nem volt fárasztó?
.
- Volt már ilyen máskor is, bár akkor inkább a felkészülési időszakban, és egyiknek sem volt olyan tétje, mint amit a bajnokságban tapasztalhatunk. Persze nem gyakori, a heti kettő az igen, de a három az már sokkal ritkább. Hogy fárasztó volt-e? Szeretek focizni, ezért én nem éreztem magamat fáradtabbnak egyik meccs előtt se. Talán azért lehetett ez így, mert az edzőim megbeszélték egymással, hogy hol mennyit játszom majd, így egyik meccsen sem voltam végig a pályán. Így ezek a félidőzések nem vettek ki belőlem annyit, mintha 90 perces terhelést kaptam volna. Igyekeztem mindenhol megfelelni az elvárásoknak, és azért mindenütt voltak olyan sikerélmények, amik sokat jelentenek nekem.
.
- Mik voltak ezek?
.
- Például a válogatott edzőmeccsen a gól. Vagy ami nagyon sokat jelentett nekem, az a szurkolók fogadtatása, amikor a hétvégén csereként léptem pályára. Már akkor kirázott a hideg, amikor sétáltam a kispad felé, hát még az az ováció, amikor beléptem a pályára. Ez a nagy szeretet tudom, hogy felelősség is, de ez engem feldob. Nagyon örülök, hogy hozzá tudtam tenni a játékhoz, és sikerült megnyerni a meccset. De azt hiszem az egész csapatnak olyan hozzáállása volt, ami miatt elégedettek lehetnek a szurkolók. Nagyon jó ennek a közösségnek a tagja lenni.
.
- Azért ott a gólpasszod előtt nem volt egyszerű levenni a labdát.
.
- Visszanéztem, ma sem csinálnám másképp. Ösztönösen spiccel nyúltam a labdáért, tudtam, ha megszerzem akkor lesz, aki érkezni fog. Balra kifordultam, felnéztem, és láttam Varga Rolandot a túloldalon. Igyekeztem úgy átlőni a labdát, hogy azzal lehessen mit kezdeni. Örülök, hogy gól lett belőle.
.
- Neked az életed mennyire változott meg, amióta stabil csapattag lettél?
.
- Többször kapok üzeneteket, gratulációkat a meccsek után, néha az utcán leszólítanak, de azért nem száll a fejembe a dicsőség. Azt hiszem, ha ez így lenne, az meglátszana a teljesítményemen, amire nem szeretném, ha panasz lenne. Csinálom a dolgomat, remélem a következő meccset is nyerjük, aztán hogy ez mire lesz elég, az majd május végén kiderül.