Kalmár Zsolt interjú az nb1.hu-n
A győrieknél a tavasszal Kalmár Zsolt állandó tagja lett a kezdőcsapatnak. A fiatal középpályás mozgalmas hetet zár a Kecskemét ellen, hiszen először a válogatott összetartásán volt jelenése, gólt is szerzett a Vasas elleni mérkőzésen, majd az U19-es válogatottaban szerepelt Ciprus ellen, és most fontos bajnokin léphet pályára. Az nb1.hu éppen nyelvóra előtt érte el a játékost.
- Milyen nyelvet tanulsz?
- Angolt.
- Ezek szerint a Premier League a célod?
- Nem feltétlenül. Szeretnék majd külföldi csapatba, komoly kihívást jelentő bajnokságba szerződni, ehhez kell a nyelvtudás, és az angollal csaknem mindenhol boldogulok.
- Jól boldogultál a pályán a hét közben is, hiszen a válogatott felkészülési meccsén gólt lőttél, majd az U19-es csapattal legyőztétek Ciprust.
- Igen, jó mérkőzést játszottunk mindkétszer. Fontos volt a Ciprus elleni győzelem, hiszen Európa-bajnokságra készülünk. Jól kezdtünk, az ellenfél pontrúgásból szerzett vezetést, de ez nem zavart meg minket, helyzeteket dolgoztunk ki, és sikerült fordítanunk.
- Az ősszel alig jutottál szóhoz a Győrben, a tavasszal viszont alapembernek számítasz. Mi történt?
- Horváth Ferenc a jelek szerint bízik bennem, én pedig igyekszem élni ezzel a bizalommal. A téli felkészülés jól sikerült, már a beleki edzőtáborban éreztem, hogy megkapom a lehetőséget. Sokat számít, hogy az idősebb társak a pályán belül és kívül rengeteget segítenek. Bíztatnak, ha elszúrok velamit, nem bántanak, hanem elmondják, mi a jó megoldás, és ez sokat segít.
- Milyennek ítéled meg a tavaszt a Győr szempontjából?
- Új edző érkezett új elképzelésekkel, kis idő kellett ahhoz, hogy a csapat ehhez alkalmazkodjon, de néhány forduló elteltével szerintem jó teljesítményt nyújtunk. Már a második helyen állunk, és egyértelműen a bajnoki cím megvédése a célunk. Hét meccsünk van még a bajnokságban, az a lényeg, hogy mind a hetet megnyerjük, és a végén meglátjuk, ez mire lesz elég.
- A Kecskemét a múlt héten bravúrt hajtott végre. Mire számítasz ellene?
- Nehéz meccsre, de már nincs is könnyű. A Kecskemét masszív csapat, biztosan kontrákra építi a játékát. Ezért nagyon kell figyelnünk a védekezésünkre is, de kézben kell tartanunk a mérkőzést, és muszáj győznünk. Remélem, sokan kijönnek a meccsre, és a szurkolók támogatásával meg is szerezzük a három pontot. . Forrás: www.nb1.hu