Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

A legstabilabb védelem jön

A középmezőnyben, a dobogótól és a kiesőzónától is egyaránt távol találjuk a bajnokság hajrája előtt a Kecskemét csapatát. A lila-fehérek ugyanakkor az egész OTP Bank Liga mezőnyét tekintve a legstabilabban védekeznek, hiszen hat tavaszi meccsükön háromszor nem kaptak gólt, háromszor pedig 1-1 alkalommal kellett kapusuknak kiszedni a hálóból a labdát. A szinte tökéletes védekezés mellett igaz sok eredményt nem hozott számukra a támadójáték - egészen a múlt heti Videoton elleni meccsig. A 3-1-es győzelem ugyanis azt jelentette, hogy több gólt szereztek 90 perc alatt, mint az előző öt mérkőzésen.

A legstabilabb védelem jön

 

Bekő Balázsnak ismét kellemes gondjai vannak, hiszen eltiltottjuk nincs, és a keret tagjai panaszmentesen dolgoztak a heti munka során - olvasható a klub hivatalos honlapján. Ellenfelünk várható kezdőcsapata: Poleksic - Póti, Karan, Varga R., Forró - Eninful, Vukasovic - Szécsi, Savic, Gréczi - Balázs Zs. 

 

A KTE egyik kulcsembere ismét Eninful, a togói középpályás lehet, aki a Videoton ellen pedig első NBI-es találatát is megszerezte. 

 

- Az átigazolási időszak utolsó napján érkeztél, hogy érzed magad Kecskeméten?

 

- Nagyon gyorsan megszerettem a várost, őszintén mondhatom, jól érzem magam Kecskeméten. A csapattársak nagyon befogadóak és az edző is bízik bennem. Ezt jó játékkal próbáltam meghálálni, érzésem szerint ez eddig sikerült is.

 

- Miért döntöttél télen a váltás mellett?

 

- Minden játékosnak az a legfontosabb, hogy minél többet játszhasson. Ha nem érzi a bizalmat, kevesebb játékperc jut neki, akkor időszerű váltani. Én is ebben a cipőben jártam. Újpesten vegyes volt az összkép, egy ideig játszottam, utána kikerültem a csapatból. Olyan helyre szerettem volna kerülni, ahol maximálisan adott a játéklehetőség.

 

- Ezzel eddig jól is élsz, legutóbb bekerültél a forduló álomcsapatába. A statisztikáid is beszédesek, szoktad ezeket követni?

 

- Igen, vissza szoktam nézni, de a legfontosabb a befektetett munka. Minden edzésen, minden meccsen keményen dolgozom. Ha belead mindent az ember abba, hogy jó teljesítményt nyújthasson, akkor az vissza fog köszönni a mérkőzéseken.

 

- A szurkolói fórumokon egyre többen dicsérnek, mondhatni gyorsan megkedveltek a drukkerek. Ebből eddig mit tapasztaltál?

 

- A legutóbbi mérkőzés alatt végig éreztem, hogy a csapat mellett állnak, majd utána a pacsizás során engem is nagyon pozitívan fogadtak. Rengeteg kedves szót, bíztatást kaptam, ezt ezúton is szeretném megköszönni nekik! Egy játékosnak különösen sok plusz motivációt ad, ha a szurkolók is elfogadják és szeretik, éppen ezért nagyon boldog vagyok.

 

Az interjú forrása: www.kecskemetite.hu

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink