Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

A 79. párharcunk jön a DVSC ellen

Eddig 78 alkalommal vívott élvonalbeli bajnoki mérkőzést a két csapat. Az összmérleg győri szempontból kedvezőbb: 28 győzelem, 24 döntetlen és 26 verség, a gólkülönbség 114–107. Mindkét helyszínen a hazaiak mutatója jobb - győrben 19 ETO siker, 12 döntetlen és 8 vereség 72-42-es gólarány, Debrecenben - a Loki szemszögéből 18 győzelem, 12 döntetlen, 9 vereség, 65-42-es gólarány.

A 79. párharcunk jön a DVSC ellen

 

Persze az ETO azért tört borsot a hajdúságiak orra alá idegenben is, a két csapat közös történetének első mérkőzései között tartják számon azt az 1960-as összecsapást, amikor az ETO a legnagyobb arányú győzelmét aratta Debrecenben: 7-2 lett a végeredmény - Vári György négyszer, Palotai Károly kétszer is eredményes volt, és Pió Imre is betalált. Ez volt a második siker egyébként - 1949-ben 4000 néző előtt vertük 3-1-re a helyi Lokomotívot. A győrieknél a Veszelovszky – Pió, Kovács I, Tullner, Fehérvári, Józsa, Dombos, Kertesi, Pális, Kapitány, Gőcze csapat játszott, a góljainkat Kertesi Ignác, Pális Ferenc és Gőcze Sándor szerzték.

 

1964-ben aratta csapatunk az egyetlen olyan győzelmét a piros-fehérek otthonában, amikor a hazaiak még szépítéshez sem jutottak, nekünk mindkét gólunkat Povázsai László szerezte.

 

Bár a Verebes-érában sokan emlékeznek a DMVSC 8-1-es legyőzésére hazai pályán, idegenben nem sikerült elhozni a pontokat egészen 1988-ig. Akkor, egy korábbi hajdúsági gólgyáros lőtt mesterhármast az ETO színeiben, és Mörtel Béla (a képen) találataival alakult ki a 3-1-es végeredmény. 1995-ben Hajszán és Jagodics, 1998 tavaszán Somogyi és Ferenczi, majd őszén Vayer és Korsós góljaival nyertünk egyaránt 2-1-re, utóbbi a 91. percben szerezte meg a mérkőzés döntő gólját.

 

A legutóbbi 15 mérkőzésen erős a hazai dominancia: 8 debreceni siker és 6 döntetlen mellett mindössze egy győri győzelem: 2004-ben bár Halmosi révén már a 2. percben megszerezte a vezetést a DVSC, Stark, Vincze O. és Jakl góljaival sikerült fordítani, és megnyerni a mérkőzést.

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink