Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Horváth Ferenc: működött a játékunk

Elsőként a szurkolóknak köszönte meg a támogatást a mérkőzés után Horváth Ferenc, míg a túloldalon Garami József már előre tekintett, hiszen az elveszett pontok mellett elsősorban azért volt bosszús, mert sérülés és eltiltás miatt újabb játékosok estek ki az MTK-ból. Íme az első értékelések, amit a Sport TV-ben mondtak a térnerek.

Horváth Ferenc: működött a játékunk

 



Horváth Ferenc: - Szenzációs estét varázsoltak a stadionba a szurkolók. Végig szurkoltak, és ez hozzájárult ahhoz, hogy a csapat jól tudott játszani. Nem álltunk meg a gólok után, nagyon örülök, hogy így sikerült ez a mérkőzés, remélem, a következő sem lesz másként. Most nem kellett mennünk az eredmény után, mi vezettünk, és működött a játékunk, teljesen elégedett vagyok.

 

Garami József: - Volt több hiányzónk, ráadásul Vass Ádám is megsérült menet közben. Ettől függetlenül nagyon jó meccset játszottunk, ám elkövettünk több egyéni hibát. A játékosok nagyon akartak, a mentalitással nem volt gond, mindenki hajtott, küzdött, de ez most ennyire volt elég. Sok sárga lap volt, szerintem a játékvezető jól vezette, kézben tartotta a mérkőzést.

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink