Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Ismét Győrben az MTK

Rodenbücher eltiltás, Bese, Csiki, Fejes és Poór pedig sérülés miatt nem léphet pályára ma az MTK csapatában, az OTP Bank Liga 22. fordulójában. Garami József így váűrhatóan ezt a kezdőt küldi pályára: Hegedűs - Nagy T., Vukmír, Kálnoki Kis, Hajdú - Vass Á, Pölöskei, Kanta - Horváth Zs., Torghelle, Vass P. Az nb1.hu-nak Kanta József nyilatkozott az esélyekről - aki az ETO elleni párharcban immár 12 gólnál tart.

Ismét Győrben az MTK

 

- Kimondottan jól futballoztatok Győrben, a bajnokságban jó játékkal legyőztétek a Fradit - miért a kiesés ellen harcol ez a csapat?

 

- Be kell vallanunk, hogy eslsősorban magunkat kell hibáztatnunk. Butaságok, hibák, rossz döntések sora vezetett ide, és kevés gólt szerzünk. Ezen muszáj változtatnunk, az előre játékunkat hatékonyabbá kell tennünk. Tény, kiszámíthatatlan az MTK, képes jól és rosszul is teljesíteni.

- Nagy a nyomás a tét miatt?

 

- Igen, de a többi csapaton is nagy, csak éppen nem feltétlenül ugyanazért. Ezt el kell viselnünk. Én is úgy látom, ez a csapat jobb annál, mint hogy a kiesés ellen küzdjön, de ezt mondta mindenki két éve is, aztán kiestünk... Tanulnunk kell abból az esetből, muszáj maradéktalanul összpontosítanunk, hogy nem ismétlődjön meg.

- Előny vagy hátrány, ha két csapat néhány napon belül megint játszik egymással?

 

- Előny is, hátrány, igazán nincs jelentősége. Nagy újdonsággal egyikünk sem tud előrukkolni, hiszen jól ismerjük egymást. Az egyéni teljesítmények döntőek lehetnek, kérdés, ki hogyan tudja egy-egy szituációban legyőzni az ellenfelét, és sok múlik a helyzetkihasználáson is. Ha ebben jók leszünk, akkor megint nem jövünk el üres kézzel Győrből.

 

Forrás: www.nb1.hu

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink