Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Hiába játszottunk jobban...

Lefocizta csapatunk az első félidőben az MTK-t, az első fél órában akár hat gólt is szerezhettek volna a mieink. De így sem voltak elégedetlenek a szurkolók, hiszen előbb Pátkai majd Varga vette be az ellenfél kapuját, így a 23. percben 2-0 volt az állás, vagyis ledolgoztuk a hátrányt. Ezután jött a fordulat. Elvileg egy tizenegyes és egy kiállítás letetett volna, hiszen a sárga lapos Kelemen a 16-oson belül kezezett, de a tőle pár méterre álló játékvezető nagyvonalúan továbbot intett - miként korábban is csak sárgát adott neki, amikor utolsó emberként a kitörő Rudolf elől elütötte a labdát. Ez természetesen nem vonja maga után, hogy gólt kell kapnia a csapatnak, de azért tény: 10 emberrel és egy jó eséllyel értékesített büntetővel azért más lett volna a meccs. Ehhez képest a hajrában Kanta lőtt védhetetlenül a hálóba, majd a második félidő elején egy villámgyors kontra után a kék-fehérek egyenlítettek. Az ETO ezután sem adta fel, de már nem tudott akkora nyomást helyezni ellenfelére, és a konckáztatás miatt a fővárosiak előtt is nyílt néhány kontra lehetőség. A hajrában Andric még újra megszerezte a vezetést, de mielőtt felcsillant volna a remény az MTK megint egyenlített, így 5-3-as összesítéssel jutottak be a legjobb négy közé, míg a mieink már csak a bajnokságban maradtak versenyben az elsőségért. 

Hiába játszottunk jobban...

 

Győri ETO–MTK 3–3
Győr, 1200 néző ETO Park Játékvezető: Andó-Szabó.
G: Pátkai (21.), Varga (24.), Andric (85.), ill. Kanta (45., 87.), Eppel (47.)


Győri ETO: Kamenár – Svec, Lipták, Had, Dinjar – Kamber (Illés D., 59.), Pátkai, Kronaveter, Rudolf (Burgos, 76.) – Varga, Strestík (Andrics, 58.). Vezetőedző: Horváth Ferenc

MTK: Groppioni – Nagy Tibor, Rodenbücher, Kelemen, Poór (Vukmir, a szünetben) – Batik (Pölöskei, a szünetben), Kanta, Vass Á. – Horváth, Eppel, Ladányi (Vass P., 74.)  Vezetőedző: Garami József 

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink