Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Győzelem a női bajnokság rajtján

Fölényes győzelemmel indult a tavaszi szezon lány csapatunk számára. Az NB II nyugati csoportjában a mieink Veszprémben győztek. A siker értékét növeli, hogy az őszi 3 gólos győzelem után most tíz találat is volt a két cspat között, ráadásul úgy, hogy az ETO-ból a válogatott edzőtábora miatt Mészár Krisztina és Öreg Cintia kihagyta a mérkőuést, hiszen ők most is Szocsiban vannak. A bajnokságban egyébként a Ferencváros U19-es csapatának visszalépése miatt csak 7 forduló vár a csapatokra, a bajnoki címért ETO - Zalaegerszeg versenyfutás lesz, a két éllovas május negyedikén csap össze Győrben. Ha mindkét fél hozza a papírforma eredményeket, akkor ennek a derbinek a győztese juthat fel az NB I-be jövőre. 

Győzelem a női bajnokság rajtján

 

Győri ETO FC - Szigetvári Vasas  10-0 (4-0)

Gólszerzők: Süle D. 4, Pédl B. 3, Kalmár V., Fleck N., Zemlényi Cs.

 

ETO: Joó A. - Kalmár V., Géczi B., Fleck N., Horváth R. - Janicsek Zs. (Puskás P.), Szücs L., Pédl B. (Kardos E.) - András F., Mészáros D. (Zemlényi Cs.), Süle D. Edző: Horváth Tamás

 

Horváth Tamás: - Az első húsz percben nem játszottunk jól, de ezután szép támadásokat vezettünk, és rúgtunk 10 gólt. Sok olyan dolog köszönt vissza amit edzésen gyakoroltunk.

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink