Belső védőink Olaszországban
Rómában játszott felkészülési mérkőzést a magyar U18-as válogatott. A csapatban az ETO fiataljai közül ketten is pályára léptek, mindketten a második játékrészben. Lenzsér Bence és Nagy Ádám végig jól mozgatták a védelmet és jól szűrték meg az olasz akciókat, ám az utolsó percben egy szöglet után a házigazda megszerezte a második gólját, így megduplázta az első félidőben összeszedett előnyét. Csapatunk a szerencsével id hadilábon állt, hiszen az ellenfél kapusa többször is bravúrosan hárított, és volt, akimor a kapufa mentette meg az olaszok hálóját a góltól.
"A vereség ellenére pozitívumokat is lehet ki lehet emelni a teljesítményünkben, mert jó iramú, szikrázó mérkőzést játszottunk, a második félidőben már működtek a labdaszerzéseink, veszélyesek voltunk a széleken, többen is jó egyéni teljesítményt nyújtottak. " - nyilatkozta a találkozó után Pisont István szögetségi edző. A meccset tehát 2-O-ra az olasz U18-as válogatott nyerte meg.