Ki kell mászni a gödör mélyéről!
Horváth Ferenc szerint csapata a pokol legmélyebb bugyraiban jár jelenleg, de érez elég erőt magában és a játékosaiban is, hogy ebből a gödörből kimásszanak. Garami József, a 2-0-ra nyerő MTK szakmai igazgatója a csakfoci.hu-nak komoly, de nem olyan nagy előnyről beszélt. Értékelések a tegnapi kupameccs után.
Garami József: "Tudtuk, hogy nagyon jó csapat a Győr, és jól is játszottak, de szerencsére nekünk sikerült két gólt rúgni. Nagyon jól küzdött a csapat, megérdemeltük a győzelmet, de ez még csak az „első félidő”. Komolynak mondható, de azért nem olyan nagy az előnyünk. Ha a végén kihasználtuk volna a ziccerünket, amely egy edzéseken ezerszer begyakorolt játék volt, akkor más lenne, de a játékosunk elrontotta. Mindent megteszünk, hogy minél tovább jussunk a kupában, de túl kell lépnünk a sikeren, ugyanis a bajnokság az elsődleges, ahol az idén nagyon nagy bajba vagyunk, rosszul állunk és nagyon kell figyelni."
Horváth Ferenc: "Úgy néz ki, hogy ilyen passzba vagyunk, kapunk egy hatalmas potyagólt, majd lőnek egy bombagólt, nehéz bármit is mondani. Kikaptunk 2-0-ra, egy olyan meccsen, amit az első félidőben végig irányítottunk. Az eredmény így nem nekünk kedvez, nem tudok mit csinálni, megpróbáljuk a visszavágón. nem vagyok túl jól, nem tudom, hogy miért kapjuk ezt, de ahhoz, hogy az ember felérjen a csúcsra, a poklot is meg kell járnia, mi pedig most ott járunk, a pokol legmélyebb bugyraiba. Azonban érzek magamban és a csapatban is elég erőt ahhoz, hogy ki tudjuk ebből jönni. Nem gondolom, hogy a pécsi vereség benne maradt a csapatban, az első félidőben ennek nem voltak jelei. Óriási egyéni hibákat csinálunk, amire nagyon nehéz felkészülni."
Forrás: www.csakfoci.hu